3. rész

 Már percek óta ült a fa tövében könnyeit törölgetve,mikor valaki kutató tekintetét érezte meg a hátán.Hátrafordította a fejét és kutatni kezdett a sötétben.Pár perc elteltével egy magas,hosszú,fehér hajú férfi lépett ki a fák közül és némán nézett a maszatos arcú lányra.

 Sayoko is csak csendben szemlélte a férfit és lassan szemügyre vette.Égető,borostyánszínű szemei csak úgy világítottak a koromfekete éjszakában.Fehér kimono-ját lágyan lobogtatta az esti szellő.Hajába is néha-néha belekapott a szél.Majd a vértezetre esett a tekintete és az övben lévő kardokra.Majd újra a férfi szemébe nézett.

-Ki vagy te?-kérdezte csendesen Sayoko.

 A férfi csak nézte a nőt és furcsának találta,hogy a szagában nem érzett félelem szagot.Eddig,ha halandókkal találkozott,azok fejvesztve vagy rémülten menekültek előle.De ez a nő csak állt és nyugodtan szemlélte.

-Ne haragudj,-kezdte és megtörölte maszatos arcát.-de ha nem felelsz,akkor én távozom.Jó éjt!

 Sayoko elindult vissza a fogadó felé,majd még egyszer a férfira tekintett,de végül elnyelte alakját a sötétség.

 Egy kis zöld varangy szerű lény kászálódott elő a bokrokból,nyomában egy kislánnyal,és egy sárkánylóval.

-Sesshomaru-sama.-szólt a kis varangy és a férfi mellé sétált.-Olyan ismerős volt ennek a nőnek az arca.Neked nem nagyuram?

-Talán ismeritek,Jaken-sama?-kérdezte érdeklődve a kislány a kis gnómtól.

-Nekem nagyon ismerős volt,Rin.-folytatta Jaken.-De nem tudom,honnan.

 Sesshomaru csak némán állt és arra a pontra nézett,ahol a nőt elnyelte az éjszaka.Neki nem csak az arca,hanem a szaga is ismerős volt.Lázasan kutatott emlékei közt,de nem tudta felidézni ezt a szagot.

 Eközben Sayoko lassan visszaért a fogadóba.Út közben folyton a fura férfi körül jártak a gondolatai.Vajon látta már máskor is?Az arca furcsán ismerős volt.De honnan?Ezekközt a gondolatok közt osont be szobájába és leheveredett az ágyra.Lopva barátnőjére nézett,aki békésen aludt.Sayoko a hátára feküdt és a férfi körül jártak gondolatai.Majd megpróbált összpontosítani és kényszeríteni magát,hogy elfeledett emlékei újra eszébe jussanak.Hosszú-hosszú percekig semmi sem történt.Mikor már épp feladta a reményt képek törtek rá.

 Egy fehér hajú,csupa mosoly kisfiút látott,aki boldogan kacarászva akarja elkapni az előtte szintén kacarászva menekülő kislányt.Mikor sikeresen utólérte hatalmas nevetésben törtek ki.

 A képek hirtelen megszakadtak és Sayoko kinyitotta a szemeit.Sokáig a képeken töpprengett,majd álomba merült.

 Másnap reggel ismét pirkadat előtt ébredt,de ezúttal nem az anyó házát célozta meg elsőként,hanem a tavat.Sietős léptekkel haladt előre.Mikor elérte a tó partot,megbújt egy fa mögött és onnan kukucskált ki.A különös férfi két társa kíséretében pihent az ő öreg fája alatt.A kislány és a varangyszerű valami szemmel láthatóan aludt,de a férfi csupán szendergett.Arca semmien érzelmet nem tükrözött.

 Sayoko lassan közelebb sétált.Mikor a különös sárkányló mellé ért,megállt.Az állat rögtön felkapta a fejét.Sayoko már azt várta,hogy az állat keresztben lenyeli,de nem ez történt.Két,hatalmas fejével barátságosan bökdöste meg a nőt,majd ismét nyugodt szendergésbe kezdett.

 A nő nemértette az állat különös viselkedését,de örült,hogy még él.Csendben lehelyezte a kislány mellé a batyuba csomagolt ételt,amit még reggel hozott magával.Mikor tegnap este eljött a tótól hallott gyerekhangokat és gondolta hoz neki enni.

 Még egy pillantást vetett a szendergő férfire.Csak most a reggeli napfényben vette észre,hogy arcának mindkét felén két-két vörös méregcsík húzódik és homlokán egy lila sarló van.Tegnap éjjel nem látszott a sötétben.Mikor meglátta a férfi mozgolódását,gyorsan sarkon fordult és elviharzott az anyó kunyhója felé.

 Halkan belépett a házba,ahol az anyó már várta.Tekercsek hevertek előtte mindenfelé és kiterített pergamenlapok.Köszönésként bólintott Sayoko-nak és hellyel kínálta.

-Ma mit csinálunk?-kérdezte Sayoko miközben helyet fogalalt.

-Imákat tanítok neked.-válaszolta az anyó és a lány kezébe adott egy lapot.

 Az egész napja imagyakorlással telt és az anyó meghagyta neki,hogy az összes szöveget tanulja meg.Sayoko örült a kihívásnak és boldogan fogott hozzá a magoláshoz.

 Sesshomaru egy ismerős illatra kezdett ébredezni.Annak a nőnek a szagát hozta felé a szél,akiét tegnap érezte.Rin és Jaken is vele egyidőben ébredtek.Mikor a kislány észrevette a feje fölött a batyut,érdeklődve kibontotta és mosolyogva vetette rá magát az ételre.

-Az meg honnan van?-nézett rá értetlenül Jaken és a kislány által elfogyasztásra váró élelemre nézett.

 Sesshomaru kissé beleszippantott a levegőbe és rögtön megérezte a kendőből-amivel az étel volt összekötve-áradó női illatot.Azé a nőjé.Vajon miért hozta?Vajon honnan ismerheti?Ezek a kérdések nem hagyták nyugodni a szellemet és egyre inkább az emlékei közt kutatott,hogy a választ meglelje.De semmire sem jutott.

-Jaken.-szólt oda szolgájának.-Én elmegyek.Holnap reggelik ne is várjatok.

-Igenis nagyuram.-mondta a kis varangy,mire ura egy kékes-fehér gömbként tovaszállt.

-Szerinted az a lány hozta az ételt,Jaken-sama?-nézett fel két rágás között Rin.

-Ez a véleményem.-válaszolt tömören Jaken.

-Miért mondtad tegnap éjjel,hogy ismerős a lány arca?

-Tudod...régen ismertem egy szellemnőt.Neki is ugyanilyen arca volt.Csupán abban külömbözött,hogy arcán egy-egy zöld méregcsík,homlokán egy zöld,deltoid alakú jel és hajában egy-egy zöld tincs volt.Ez a szellemnő volt Kelet fiatal hercegnője,Nyugat hercegének leendő hitvese.Sesshomaru-sama már gyermekkorától kezdve ismerte a nőt és nagyon szerették egymást.Ahogy telt-múlt az idő egyre jobban összebarátkoztak,de az hogy egyszer össze kell házasodniuk,kissé megrémítette őket.Pár évvel később hosszú-hosszú évekre kénytelenek voltak elvállni egymástól.Hét évvel ezelőtt pedig relytéjes módon eltűnt az úrnő és azóta senki sem látta.

-Nahát.Milyen szomorú történet.

-Igen,de erről egy szót sem senkinek,mert a nagyúr feldarabol minket.Főleg engem,mert megtiltotta,hogy ezt valaha bárkinek is elmeséljem.

-Ne aggódj,Jaken-sama.Bennem bízhatsz.Senkinek nem mondom el.

 Rin ezzel csendben folytatta az evést.

 Sayoko a mai napon előbb elbúcsúzott az anyótól,mert szerette volna megnézni,hogy a különös férfi itt van e még.Így rögtön a tavacska felé indult.Bár nem volt biztos benne,hogy ott találja még a férfit,de ha nem is,akkor legalább talnulgathatja az imák szövegeit,amíg nem kell dolgozni mennie.Ezzel a kezében tartott batyura nézett,mely tele volt pergamennel.

 Mikor a tavacskához ért,kissé meglepődött.A sárkányló,a kislány és a kis varangy még mindig a fa alatt üldögélt.Lassan közelebb sétált hozzájuk.Mikor a kis varangy észrevette idegesen ugrott fel.

-Nyugi.-szólt neki Sayoko.-Csak én vagyok.

 A kis varangy leengedte a botját,de még mindig kutatóan tekintett a nőre.Sayoko lassan a fa alá sétált és helyet foglalt a vastag törzs tövében.Tekintete a kislányra vándorolt,aki hálásan mosolygott.

-Köszönöm az ételt.-szólt a gyermek.-Hogy hívnak?Én Rin vagyok.

-A nevem Sayoko.-mosolygott vissza a nő és a kis varangyra nézett.-Téged hogy hívnak?

-Jaken vagyok.-mondta kétkedve a gnóm és egy pillanatra sem vette le a szemét a nőről.

-Ő itt Aun.-vette át a szót újra Rin.-Te itt élsz a faluban?

-Igen.-nézett rá Sayoko.

-És hol?

-Egy nagy fogadóban.

-Nahát.Akkor gazdag lehetsz.

-Nem.Nem vagyok.Mond csak,kicsim.

-Igen?

-Ki volt az a férfi,aki reggel veletek volt és hova lett?

-A neve Sesshomaru-sama és most el kellett mennie,de reggelre visszajön.

-Sesshomaru?

 Sayoko ismét gondolataiba merült.Ez a név ismerősen és aranyosan csengett.Erőt és tekintélyt sugárzott,mint ahogyan a tulajdonosa is.Sayako újra a kislányra emelte tekintetét és rámosolygott.

-Nem haragszol,ha én tanulok egy kicsit?

-Mit tanulsz?-kérdezte érdeklődve Rin.

-Imákat.

-Te miko vagy?

-Még nem.Csak szeretném kitanulni,mert nem sokára hosszú vándorlásba kezdek.

-Miért?

 Sayoko bár aranyosnak találta őket,nem akarta kiteregetni a magánügyeit idegeneknek.Főleg meg azt nem,hogy ő egy szellem és azért vándorol,hogy az emlékeivel együtt a hatalmát is visszakapja.

-Csak,mert szeretnék világot látni.-zárta le a témát Sayoko és hozzáfogott a pergamenek olvasásához.

 Mikor a nap lement,Sayoko felállt,összeszedte pergamenjeit és elindult a falu felé.Mikor már a tó szélére ért,a kislány hangja állította meg.

-Sayoko-san.Kérlek.Hoznál nekem egy kis ételt,mert nagyon éhes leszek nemsokára és nem szeretnék tőletek lopni.

-Rendben.-bólintott Sayoko.-De remélem nem gond,ha csak késő éjjel tudok visszajönni,mert előbb nem fogok szabadulni.

 Rin boldogan bólintott és Sayoko ismét útnak indult a fogadó felé,hogy feladatának eleget téve szolgálja ki a vendégeket.