Masolya ficije
shikon 2006.09.17. 20:42
A túlélő
By Orsi
Egy szép tavaszi napon Sesshoumaru, Rin és Yaken egy erdőn mentek keresztül, amikor megláttak egy kis falut. Nem nagyon zavarta őket, hogy ott van, ezért úgy határozott Sesshoumaru, hogy megkerülik a falut. Amikor elérték a falu határát, Rin szaladgálni kezdett. Néha eltűnt a szellem szeme elől, de az illatát mindig érezte. Egyszer csak Rin sikolyára lett figyelmes Sesshoumaru. A szellem gyorsan odarohant, de látta, hogy Rinnek semmi baja nincsen.
-Mi a baj?- kérdezte Sesshoumaru
-Ott…
Rin egy kis falura mutatott, ahol mindenki vérbe fagyva feküdt. Látszólag senki nem volt életben, de Rint valami nagyon felzaklatta. A halottak látványa már nem jelentett neki gondot, mert már több mint 5 éve Sesshoumaru mellett volt. 11 évesen már hozzá szokott a vér látványához.
-Mit látsz?
-Láttam egy lányt, aki nagyon megsérült, de már elment.
-Maradj itt, és én megnézem. Yaken vigyázz Rinre, amíg itt nem vagyok.
-Igen nagyuram! Ahogy parancsolod. Gyere ide te lány, mert a Nagyúr mérges lesz.
-Igen Yaken mester!
Sesshoumaru lassan elindult a falu mélye felé, de nem érzett egy élő embert sem. Pár méterre a falu központi házától, a szeme sarkából látott egy mozgó dolgot. Ahogy odakapta a szemét egy lányt látott meg, aki a súlyos sérüléseivel nem törődve futott egy kisebb ház mögé. Sesshoumaru gyorsabb volt és a lány elé állt. A lány szemében végtelen nagy fájdalom csillogott, de egyáltalán nem félt a szellemtől. Sesshoumarut ez meg is lepte, de nem ezzel törődött.
-Ki vagy te?- kérdezte Sesshoumaru
-Ahhoz neked semmi közöd. Engem úgy sem tudsz bántani.
-Te abba ne legyél annyira biztos. Könnyű szerrel megölhetnélek, de áruld el, hogy ki tette ezt?
-Csak nem érdekel?
-Nem! Csak valakit nagyon megijesztettél a jelenléteddel, de…
Sesshoumaru nem tudta befejezni, mert a lány elvesztette az eszméletét és rádőlt az előtte álló szellemre. A szellem elkapta és lefektette a földre, majd egy kis idő múlva bevitte a közeli kis házba. Pár óra múlva a lány felébredt. Nem látott semmi mást csak, hogy ott ül mellette egy kislány, és őt nézi.
-Szia! Felébredtél?
-Igen! De hol vagyok és te ki vagy?
-A nevem Rin és egy kis házban vagy. Sesshoumaru nagyúr hozott ide, mikor elájultál.
-De miért tette ezt?
-Azért, mert megígértem Rinnek!- mondta Sesshoumaru, aki ekkor lépett be a szobába.
-Pont egy szellem fog engedelmeskedni egy kis halandó lánynak.
-Én nem engedelmeskedem senkinek. Én nem vagyok senki kutyája, tehát te se képzeld ezt, mert nagyon megbánod.
A lány felült és Sesshoumaru szemeibe nézett. A lány szemeiben megint nem volt egy csepp félelem sem, ez megint meglepte a szellemet, mert általában mindig rettegtek tőle.
-Ki vagy te? Amúgy már egyszer mondtam, hogy nekem nem tudsz ártani.
-Arra én nem vennék mérget, már rég megölhettelek volna, ha akarom.
-Szóval nem akartál megölni? Milyen szellem vagy te, ha egy emberen megkönyörülsz?
-Fogd be a szádat, mert kezdesz feldühíteni.
-Akkor sem fogom be a számat.
Sesshoumaru annyira ideges lett, hogy egy pillanat alatt a lány előtt termett és a lány nyakát szorította.
-Azt mondtad, hogy nem tudlak bántani, ez eddig elég hiányos kifejezés. Most pedig, befogod a szádat vagy betömöm. Szánalmas, hogy ezek a halandók mennyire erősnek képzelik magukat. Meg kellene köszönnöd, hogy nem rögtön öltelek meg, de erre itt hősködsz, szánalmas!
Sesshoumaru elengedte a fuldokló lányt, aki a földre esett és egy enyhe köhögő görcsöt kapott. Rin csöndben nézte a jelenetet, mert tudta, hogy ilyenkor nem érdemes a nagyurat piszkálni. Sesshoumaru lassan kiment a házból. Rin odament a lányhoz és felsegítette a földről.
-Na gyere! Ellátom a sebeidet és pihenj le!
-Köszönöm!
-Szívesen!
-Miért vagy ezzel a vadállattal?
-Sesshoumaru rendes csak nem érdemes felhúzni, mert akkor nagyon sok mindenre képes. Amúgy ő mentett meg, amikor az egész családomat lemészárolta egy szellemhorda. Ha ő nincs, akkor már én sem élnék.
-Akkor sem értem, hogy miért bírod még ezzel…
-Csak tájékoztatásul közlöm, hogy mindent hallok, szóval válogasd meg a szavaidat.- hangzott Sesshoumaru hangja ház előtt.
-Ööö…
-Hogy hívnak, mert még nem tudjuk a neved?- mondta Rin
-Yukina vagyok! Bocsánat, hogy ilyen faragatlan voltam.
-Ne aggódj, nemsokára már nem lesz ideges.
-Rin! Nem kéne a helyemben beszélned!- mondta Sesshoumaru a háza előtt
-Igenis Nagyuram! Most pihenj, mert elég súlyosak a sebeid.
Rin ezzel kiment és magára hagyta Yukinát, aki nem értette, hogy miért mentette meg egy szellem, mert egy csapat szellem mészárolta le a falut. Yukina azt hitte, hogy minden szellem ilyen, de Sesshoumaru mégsem ölte meg, hanem segített neki. Nem tudta, hogy most mit gondoljon, de azt elhatározta, hogy nem fogja hagyni, hogy ez a szellem uralkodjon rajta. Szembe fog vele szegülni, nem hagyja, hogy egy férfi parancsoljon neki. A faluban is az asszonyok parancsoltak mindenkinek. A nők védték a falut és látták el a férfiakat. Minden fontos és megtisztelő feladatot a nők végeztek. A férfiak, pedig szolgálták őket. Yukina annyira megszokta ezt, hogy nem tudja igazán feldolgozni, hogy egy férfi akar neki parancsokat osztogatni.
Másnap korán kelt és kiment a házból, ahol töltötte az éjszakát. Amikor kiért látta, hogy még senki nem ébredt fel. Rint és egy furcsa szerzetet látott, de Sesshoumarut sehol nem látta. Úgy gondolta, hogy egy kicsit sétál egyet, és utána eltemeti a halottakat. Pár óra múlva végzett mindennel, de addigra már mindenki fenn volt. Rin próbált neki segíteni, de Yukina nem engedte, mert ez az ő felelőssége volt. Sesshoumaru még nem tért vissza. A szellem kellő távolságban nézte a lányt, aki a sérüléseivel is, de eltemette a szeretteit és a falusiakat.
-Csodálom, hogy van ebben a lányban ennyi erő. Pedig csak egy szánalmas halandó.- gondolkozott hangosan a szellem
Amikor Yukina végzett, eszébe jutott valami. Gyorsan a nyakához kapott, nagyon keresett valamit, de sajnos nem találta. Olyan kétségbe esett, hogy a földre rogyott és zokogott. Rin odaszaladt hozzá, de a lány eltolta magától és magából kikelve keresgélni kezdett a földön. Mikor nem talált semmit, elrohant a szálláshelyére, ahol eddig volt. Sokat keresgélte azt a kis tárgyat, amely számára annyi mindent jelentett. Zokogott, mert nem tudta magát túl tenni a fájdalmon, amit most érzett. Azt sem vette észre, hogy valaki belépett hozzá.
-Mi a bajod?- kérdezte Sesshoumaru
-Semmi! Menj innen és hagyjál békén.
-Nem úgy nézel ki, aki vidám lenne.
-NEM HALLOD, HOGY TŰNJ INNEN, KI VAGY TE, HOGY KÉRDEZŐSKÖDJ. TAKARODJ INNEN…
Sesshoumaru odament a lányhoz és pofon vágta. A lány dühtől csillogó szemébe nézett. Most egy csepp félelmet sem látott, inkább haragot, ami annyi erőt adott a lány kisugárzásának, hogy a szellem alig bírta levenni róla a szemét.
-Amúgy nem ezt keresed?
Sesshoumaru felemelte a kezét és előhúzott egy kis tárgyat a zsebéből. Yukina nagyon megörült, hogy látja, mert minden emléke ebben a kis talizmánban volt.
-Hol találtál rá?
-Nem messze, a földön volt. Mi van, csak nem tudsz egy kicsit kedvesebb is lenni?
-Nekem egy férfi nem parancsoljon, de most ha lennél kedves és ide adnád, mert…
-Te mit képzelsz magadról? Örülj, hogy nem öltelek meg.
Sesshoumaru feltartotta a kezét, és amíg beszélt a lányhoz, a lány olyan gyorsan kikapta a kezéből, hogy a szellem nem is vette észre, hogy a kis talizmán már a lány kezében van. A lány bűvölten nézte és forgatta kezében. Azután, mintha Sesshoumaru nem is lett volna ott, leült és úgy nézte tovább.
-Mi az? Egy jelentéktelen kis csomag, ami nem ér semmit.
-Egy olyan szellemnek, mint neked nem is jelent semmit, addig, amíg meg nem tudja, hogy micsoda is valójában. Én vagyok az őrzője, hogy a bizonyos időben kinyissam.
-Mit kell kinyitni?
-Azt nem kötöm az orrodra, mert nem szeretném, hogy megtudd…
-Megmentettelek, szóval, ha még élni akarsz, akkor el kell mondanod.
-Ha akarnám, sem tudom, mert védelmi varázs van rajta.
-Hogy mi van rajta?
-Te ennyire értetlen vagy? Ez egy olyan varázs, ami meggátolja az őrzőjét abban, hogy elmondja bárkinek is. Ebben a faluban főleg őrzők éltek. Itt a férfiak egy szolgasorban élő férgek voltak. Itt a nők képviselték az erőt. Volt a falunak egy olyan egysége, ami egy titkot védett. Minket a születésünkkor választottak egy jel alapján. A rangidős vigyázta a titkot, ez lennék én. Mielőtt elfogadtam ezt a feladatot, esküt kellet tennem, hogy soha senkinek nem mondom el, hogy mit őrzők, főleg egy szellemnek, akik mindig is meg akarták szerezni ezt a titkot. Holnap indulok is, hogy teljesítsem anyám kérését. Ezért támadtak meg minket.
-Ha olyan erősek vagytok, akkor miért nem tudtátok megvédeni magatokat?
-Mi főleg a titok védelmére specializálódtunk, de máshoz is értünk. Sajnos túl sokan jöttek.
-Mihez értesz?
-Egy kicsit tudok harcolni, de inkább varázzsal a titkot szoktam védeni.
-Szóval te egy papnő vagy?
-Nem, nem hasonlíts hozzájuk. De most készülődnöm kell, mert holnap indulok.
-Veled megyünk!
-Nem! Én megyek csak, amúgy is te egy szellem vagy és oda nem jöhettek és van még valami.
-Mi?- kérdezte már egy kicsit idegesen Sesshoumaru
-Férfi vagy! Neked elméletileg engem kéne szolgálnod, de ezt úgy sem fogod megcsinálni.
-Jól gondolod!
-Akkor ezt megbeszéltük.
Yukina már kezdett is csomagolni. Sesshoumaru sokig nézte a lányt. Nem tudta, hogy honnan van ennyi ereje, hogy megcsinálja a feladatát és még egy veszélyes szellemmel is kötekedjen. A szellem kiment a házból. Amikor visszafordult, mintha egy halvány fényt látott volna kiszűrődni a házból, de nem törődött vele. Pár óra múlva Yukina kilépett a házból. A hátán egy utazótáska volt. a nyakában ott lógott a kis amulett. Egy kard és egy íj volt nála, de jól tudta, hogy ezeket úgy sem fogja használni. Amikor kiért a falu határára, látta, ahogy Rin szalad felé.
-Yukina! Hová mész?
-Egy titkos helyre, ahol megnyugodhat a lelkem.
-Azt mondta Sesshoumaru, hogy veled megyünk, igaz?
-Sajnos a nagyurad nem jól tudja, mert egyedül megyek.
-Pedig nagyon is jól tudom, ha nem akarsz meghalni.- mondta Sesshoumaru, aki éppen most ért Rinhez és Yukinához.
-Nem hinném, hogy ettől kéne megijednem. Ha komolyan gondolnád, akkor már régen végeztél volna velem, nem gondolod?
-Honnan tudod, hogy nem fordult meg a fejemben?
-Azt nem mondtam, hogy nem fordult meg a fejedben, de nem cselekedtél.
-Ha nagyon szeretnéd, akkor most is megölhetlek.
-Majd később, most dolgom van.- azzal Yukina elindult a célja felé
-Hogy merészelsz így viselkedni velem. Azonnal gyere vissza, mert különben megöllek.- mondta Sesshoumaru
-Ahogy érzed!
Sesshoumaru olyan dühös lett, hogy egy pillanat alatta lány elé állt és egy akkora pofont adott a lánynak, hogy az egy közeli fának csapódott teljes erőből és kitörte a fát. A lány erőtlenül kinyitotta a szemét és nagy nehezen felállt. A szellemet egy kicsit meglepte, hogy egy ilyen csapás utána lány feláll. A szellem megint a lány előtt termett és elkapta a nyakát és szorította. Nem is vette észre, hogy vörösen izzik a szeme. Amikor megszólalt, mintha nem is a saját hangja lenne.
-NE LÉGY ANNYIRA MAKACS, MERT PORUL JÁRHATSZ. TE CSAK EGY NYAMVADT HALANDÓ NŐ VAGY ÉS EHHEZ TARTSD MAGAD. HA ÉN AZT MONDOM, HOGY VELED MEGYEK AKKOR AZ ÚGY IS LESZ, MEGÉRTETTED?
-AZT LESHETED!- üvöltötte Yukina ezzel felhasználva az összes megmaradt erejét.
Yukina elájult. Sesshoumaru elengedte a nyakát, és ölébe vette. A lányt felültette Aun hátára, majd elindultak abba az irányba, ahová a lány indult. Pár óra múlva Yukina kinyitotta a szemét és látta, hogy valaminek a hátán fekszik. Csak a felhőket és fákat látta, ahogy a feje felett mozognak. Amikor felült, látta, ahogy Rin ott szalad mellette és Sesshoumaru elől ment. Yukina annyira dühös volt a szellemre, hogy nem törődött vele, hogy még nincs elég ereje.
-Lelkek a világon, adjatok erőt, hogy megállítsam az ellenséget. SZELLEM BÉKLYÓ.
Sesshoumaru hirtelen megállt és nem tudott megmozdulni. Csak annyira volt ereje, hogy megforduljon. Látta, ahogy Yukina nagy nehezen lemászik Aun hátáról és elindul felé. Rin és Yaken alig hittek a szemüknek. Egy egyszerű halandó nő, megállította Sesshoumarut.
-Már mondtam, hogy nem kell díszkíséret. Nem tudom, hogy miért vagy ilyen értetlen, de lehet, hogy azért mert egy férfi vagy.
Yukina ezzel tudta, hogy kihúzta a gyufát Sesshoumarunál, de már nem érdekelte.
-Meg akarsz ölni, akkor itt a lehetőség. BÉKLYÓ VÉGE.
Sesshoumaru újra tudott mozogni. Nagyon dühös volt a lányra, mert ilyen hangon beszélt vele. Csodálta a lány bátorságát. A lány már alig állt a lábán, de azért képes volt feleselni.
-Na mire vársz? Félsz tőlem?- incselkedett tovább Yukina
-Nem foglak megölni. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit keresel, mert érdekel, hogy mi annyira értékes a szellemeknek, ami egy falu elpusztítása eredményezett. Tehát veled megyünk és ezzel a vita le van zárva.
Yukina az utolsó szavakat már alig hallotta. A varázslat annyira felemésztette azt a kis erejét, hogy ájultan esett össze. Mielőtt elájult volna még halkan mondott valamit.
-A talizmán.
Sesshoumaru felemelte a lányt és intette a többieknek, hogy mára itt táboroznak le. Amíg Rin és Yaken tűzifát keresett, ő megnézte a talizmán. Nem látott rajta semmi különöset. Egy egyszerű madártollal díszített kis batyu volt, ami látszólag üres volt, mert nem volt nehéz.
-Mit rejthet ez a batyu? Merre kell menni?
Ekkor a kis batyu fényleni kezdett és kirajzolódott a hegyek körvonala. Sesshoumaru tudta, hogy észak felé kell menni, de azt már nem tudta, hogy pontosan melyik hegyről van szó. Pár óra múlva Yukina kinyitotta szemét és rögtön felült. Egy szép tisztáson voltak. Yukina mellett ott feküdt Rin. Már este lehetett, mert tábortűz égett. Yukina felállt és lassan elindult, hogy körülnézzen. Sesshoumarut nem látta és ez idegesítette. A nyakában ott volt a talizmán, de lehet, hogy kinyílt másnak is. Yukina nagyon lassan tudott mozogni, de elért a tisztás közepére, ahol egy kis patak volt. A lány letérdelt mellé és az arcát megmosta. Nagyon el volt gyengülve. Tudta, hogy ha nem tesz semmit, akkor ez így is marad. Ő nem úgy gyógyult, mint a többi ember. Az őrzők soha nem úgy gyógyultak, mint a falu többi lakója. Yukina lassan felállt és elővett egy kis tőrt, ami nála volt.
-Lelkek segítsetek! Adjatok elég erőt ahhoz, hogy felépüljek!
Yukina a tőrrel megvágta a karját, és a kifolyó vért összegyűjtötte egy kis falevélre. Amikor végzett, a levélen lévő vért megitta. Érzete, hogy visszatér az ereje és sokkal erősebb lesz.
-Tehát ezért éreztem rajtad vér szagát.- mondta Sesshoumaru a lány mögött.
Amikor a lány megfordult, Sesshoumaru egy kicsit meglepődött, mert a lány szemei nem a szokásos barna volt, hanem kékes fehér lett, ami világított a sötétbe.
-Mi vagy te?- kérdezte Sesshoumaru
-Ember! Csak egy őrző, akinek sok kínt kell átélnie.
-Te most mit csináltál?
-Meggyógyítottam magam.
-Úgy hogy vért iszol?
-Nem! Én a saját véremet iszom, mert…
-Mert?
-Ez hosszú történet.
-Ráérek! Mesélj!- ezzel Sesshoumaru leült egy sziklára és kérdően nézett a lányra
-Hát jól van! Mint tudod én egy őrző vagyok! Az én feladatom ezt a talizmánt őrizni és vész esetén felnyitni. Az őrzőket már születésükkor ki választják.
-Igen ezt már tudom!
-De azt nem tudod, hogy hogyan választanak ki minket. Amikor megszületik egy őrző, azt rögtön látják, mert a csecsemő szemei kékes fehérek. Régen ne tudták, hogy mi lehet ennek az oka, de kis idő múlva már tudták. Az olyanok, mint én az első egy hónapban nemcsak anyatejen élünk, hanem a vérünkön. Minden kisbaba megharapta magát és itta a saját vérét. Ilyenkor olyan erőre tettek szert, hogy képesek voltak csecsemőként felemelni egy kisebb gyereket. Gyorsabbak, szívósabbak és az érzékszerveik is sokkal jobbak lettek. Később a varázslatokra is sokkal fogékonyabbak lettek. Akinek őrző gyereke születik, azt tiszteli az egész falu.
-Akkor sok mindenkit tisztelnek.
-Rosszul hiszed! Az olyanok, mint én nagyon ritkák. Mi vagyunk az egyedüli falu, ahol ilyen emberek élhetnek. Nálunk csak két ember élt. Anyám és én. Mi voltunk az őrzők, mert nekünk volt arra erőnk, hogy védjük. Mi ha baj volt, csak megharaptuk magunkat és ittunk pár kortyot, akkor végtelen nagy erőnk volt. Én voltam az egyedüli őrző, akinek az anyja is őrző volt. Soha nem született őrzőnek őrző gyermeke, eddig. A férfiakat azért utáltuk és azért szolgáltak minket, mert egy súlyos vírust hordoznak magukban, ami számunkra halálos is lehet. Ezért csak nagyon ritkán érintkezünk velük, ha érted mire gondolok!
-Azt hiszem értem! Akkor te erős vagy?
-Csak akkor, ha iszok a véremből! Amúgy csak egy sima ember vagyok!
-Akkor most is erős vagy, mert nagyon fehér a szemed. Nézzük, mit tudsz.
Sesshoumaru felpattant és gyorsan rohanni kezdett Yukina felé, majd eltűnt a szeme elől. Yukina csak állt és várt, mert tudta, hogy hol van a szellem. Sesshoumaru háta mögött támadta meg. Yukina az utolsó pillanatban eltűnt a szellem szeme elől. A szellemet ez annyira meglepte, hogy nem vette észre, hogy a lány ott áll mögötte.
-Itt vagyok!
-Szép volt! Csak nem vagy te olyan esetlen.
Ahogy a szellem megfordult látta a lány gyönyörűen csillogó kékes fehér szemeit és alig bírta levenni róla szemeit. Látta, ahogy lassan barnul befelé a szeme. Ahogy így nézte a lányt, csak most vette észre, hogy egy gyönyörű lánnyal utazik együtt. Hosszú barna haja a derekáig ért és azok a gesztenye szemeivel bárkit le tudott venni a lábáról.
-Azt mondtad, hogy egy őrzőnek sem volt őrző gyermeke eddig, miért?
-Mert mindenki meghalt, de anyám valahogy túl élte. Azt mondták a falu öregei, hogy a talizmán védte meg, mert tudta, hogy én leszek az, aki teljesíti a feladatot. És ez eddig teljesült is.
-Értem! Tudod merre kell menni, mert csak a hegyeket árulta el nekem.
-Megnyílt előtted?
-Igen!
-Tudom merre kell menni, de…
-Már mondtam, hogy veled megyünk. Ebből nem óhajtok több vitát nyitni.
Sesshoumaru azzal elment a tábor felé. Yukina még sokáig nézett utána, majd leült és a kezébe vette a talizmánt.
-Miért nyíltál meg? Ez egy szellem! Te is tudod, hogy tőlük kell, hogy megvédjelek.
Ekkor a kis talizmánból rengeteg fénypont jelent meg, amely egy nő alakját formálták meg.
-Édes lányom! Te is tudod, hogy egyedül nem fog menni, kell segítség.
-De miért pont ő! Egy arrogáns szellem.
-Te is ilyen vagy! Ha nem emlékszel, mindent hallok és hallottam, hogy jól elbeszélgetettek! Semmi kétség, hogy ti jól megértitek egymást.
-De meg akart ölni! Anya te sem gondolod komolyan, hogy egy ilyennel kell együtt utaznom.
-Te is megakartad ölni, ha nem lát meg téged az a kislány, akkor megtámadtad volna, akkor is ha sérült voltál. Te egy igazi őrző vagy. Te azért utálod, mert egy szellem.
-Igen! Miattuk kell védenem a titkot.
-Nem te azért utálod őket, mert ők öltek meg engem.
-IGEN!
-Yukina! Már ez 5 éve volt. El kéne felejtened, nem gondolod? Tudom, hogy csak te vagy az egyedüli őrző és ez kemény dolog, de próbáld túl tenni magadat. És amúgy is tetszik neked.
-Nem tudom, hogy miről beszélsz! Én nem…
Már nem tudta befejezni, mert az anyja eltűnt. Egyedül hagyta, hogy gondolkodjon el a dolgokon. Csendben el kezdett sírni, mert nem tudta megbocsátani, hogy az a szellem megfosztotta őt az egyedüli támaszától a világban. Tudta, hogy a falusiak tisztelik, de egyedül volt. A gyerekek féltek tőle. Mindenki egy kicsit tartott a vérivótól, mert így csúfolta őt pár kamaszodó lány. Yukina ott aludt el a kis patak mellet. Álmában is néha el kezdett sírni. Azt nem is sejtette, hogy Sesshoumaru az egészet látta.
Másnap nagyon hamar felkelt Yukina és megmosdott a pataknál. Amikor készen volt látta az arcát, a víz felszínén. Fáradt arca sápadtan rajzolódott ki a vízen. Egyre jobban látszottak rajta, hogy nem egy szokványos ember.
-Készen vagy? Indulhatunk?- kérdezte Sesshoumaru
-Igen! Úgy döntöttem, hogy nem bánom, hogy velem jöttök, de ha meg akarod szerezni a titkot, akkor velem szállsz szembe.
-Tudom! De hogy tudnám megszerezni, ha azt sem tudom, hogy mi az?
Yukina elnevette magát. Tudta, hogy Sesshoumaru nem viccel, de neki nagyon viccesnek hangzott. A szellem nem értette, hogy mi lelte a lányt, de ezt a halandóságának tudta be. Így a kis csapat útnak indult és estére elérték a hegyek lábát. Ott találtak egy kis barlangot és ott táboroztak le.
-Elmegyek fürdeni. Láttam itt egy forró vizes forrást. Ne gyertek utánam. Rin velem jössz?
-Igen!
-Akkor induljunk!
Yukina azt nem is sejtette, hogy Sesshoumaru nem tartja be a szavát, és utánuk megy. Nem tartott Yukinától, de egy kicsit féltette Rint tőle.
Pár perc fürdés után Yukina Rinhez fordult.
-Rin! Neked nem hiányoznak a szüleid?
-De! Sokszor álmodom róluk, de már van egy új családom. Azt soha nem mondom, hogy őket elfelejtem, de túl kell lennem a halálukon.
-Értem! Akkor te is úgy állsz, ahogy én! Emlékszem rá, amikor még anyukám élt, állandóan énekelt nekem.
Yukina el kezdett énekelni egy gyönyörű dalt, ami Rinnek is nagyon tetszett, mert amikor Yukina abba hagyta, azt kérte, hogy folytassa. Amikor kiszálltak Yukina még mindig énekelt. Nagyon szép hangja volt és ez a szép dal is tett rá egy lapáttal. Rin nagyon elálmosodott tőle. Amíg Yukina megmosakodott, Rin már felöltözve elaludta füvön. Amikor Yukina is kiment és felöltözött és az ölébe vette a kislányt és visszament vele a szálláshelyre. Sesshoumaru már hamarabb visszaért. Amikor meglátta Yukina kezében a kislányt rögtön felállt.
-Ne aggódj! Nincs semmi baja, csak elaludt. Nagyon el volt fáradva. Énekeltem neki és elaludt tőle.
Yukina óvatosan le akarta tenni Rint, de a kislány magához húzta. Így Yukina leült a barlang falához és az ölébe aludt tovább Rin. Csakhamar ő is elaludt. Másnap reggel látta, ahogy kinyitotta a szemét látta, hogy Sesshoumaru vastag prémje van ráterítve. Rin még aludt, de a szellem ott ült vele szemben.
-Már azt hittem, hogy soha nem kelsz fel!
-Neked is jó reggelt!
-Miért énekeltél Rinnek?
-Mert eszembe jutott egy gyerekkori emlék.
-Ha felkel, akkor indulunk.
-Rendben, de innen én sem tudom, hogy hova kell menni. Meg kell kérdeznem.
-Add át Rint és megkérdezheted.
Yukina óvatosan felállt és odasétált a szellemhez. Lassan átadta a kislányt, de ez idő alatt le sem vette a szemét a szellemről.
„Olyanok vagyunk, mint egy család”- gondolta Yukina
-Lelkek segítsetek nekem a helyes útban. Térkép tárulj fel.
Ekkor a talizmán fényleni kezdett, majd egy háromdimenziós kép keletkezett, ami megmutatta pontos helyet.
-Tessék! Most már tudjuk, hogy merre kell menni.
-Jól van, akkor majd indulunk! Yukina mi van ott?
-Ha tudnám, sem mondanám meg! Nekünk nem mondtak semmit, mi csak őrizzük.
-Akkor ti soha nem láttátok? Őriztek valamit, ami lehet, hogy már nem is létezik?
-Létezik! Ha már nem létezne, akkor a talizmán elpusztult volna. Csak egy valaki látta.
-És mit mondott mi az?
-Sajnos nem tudom, mert meghalt. Egy szellem végzett vele, aki vele tartott. Amint anyám megérintette a titkot, a szellem meggyilkolta. Anyám szerette azt a férget, de ő csak a titok miatt volt vele. Soha nem bocsátok meg neki.
-Akkor a szellemnél van?
-Nem! Ahogy anyám meghalt, még volt arra ideje, hogy elzárja a titkot. Mivel csak az őrzők tudják a kulcsot a szellem nem tudta kinyitni. Az a mocsok!
-Úgy beszélsz róla, mint ha ismernéd!
-Ismerem is! Az a féreg az apám volt. Szerencsére én nem lettem félszellem, mert az őrzői vér sokkal erősebb volt és kiütötte a szellem mivoltomat. Így én ember lettem.
-Akkor te egy félszellem vagy?
-Nem! Én ember vagyok! Apám csak kihasználta anyámat, de sajnos valami keresztbe húzta a számításait.
-Az, hogy megszülettél!- állapította meg Sesshoumaru
-BINGÓ! Ezért úgy kellett tennie, mintha szeretett volna minket. Engem is lányként szeretett volna, ha nem jövök rá a céljára.
-Hogy mi?
-Úgy 5 éves lehettem, mikor rájöttem, hogy apám csak megjátssza magát. Csak rám ragadt valami a szellem mivoltából. Sokkal erősebb voltam a többi őrzőnél és jobban vágott az eszem. Ezért apám összeveszített minket az anyámmal, majd elmentek a titokért. Anyám mindig azt mondta, hogy a titok békét hoz, de soha nem értettem, hogy mire érti.
-Értem!
Rin nemsokára felébredt és már indultak is. Nagyon nehezen lehetett járni az utat, ezért az estét a hegyen töltötték. Éjszaka Yukina kiszökött, mert szeretett volna egy kicsit egyedül maradni. Sesshoumaru lassan és halkan követte.
A szellem látta, ahogy pár méterre a tábortól Yukina megáll és újra fénylik a talizmánja. Sesshoumaru kellő távolságban állt mg, hogy mindent halljon, de ne bukjon le.
-Anya! Kérlek, segíts!
-Mi van kislányom?
-Elmondtam mindent neki és nem értem, hogy miért!
-Azért mert megbízol benne.
-Nem az nem lehet. Én nem fogok egy szellembe sem megbízni
-Kislányom, azért mert az apád ezt tette, ez nem azt jelenti, hogy minden szellem ilyen. Ő is aggódik másokért. A kislányért is aggódik, mert azt hitte, hogy meg fogod támadni, hogy igyál a véréből.
-Ez hülyeség! Én soha nem iszom más véréből. Ne érnék vele semmit. De honnan tudjam, hogy nem olyan lesz, mint apa volt?
-Ezt nem tudod! Ez csak akkor derül ki, ha esetleg meglátja titkot, de ez az ő estében kizárt.
-Miért? Mi a titok?
-Sajnos azt nem mondhatom meg, de annyit elárulhatok, hogy senki nem gondolná, hogy mi olyan erős, ami az egész világot elpusztíthatja, ha rossz kezekbe kerül.
-Ezzel nem segítettél!
-Amúgy sem vagyunk egyedül!
-Hogy mi?
-Fordulj hátra.
Yukina megfordult és látta, ahogy Sesshoumaru tart felé. A lány nem mozdult, mert nem tudta, hogy mit szól a szellem. Amikor Sesshoumaru odaért a lányhoz és megnézte a női alakot.
-Yukina! Ő az édesanyád?
-Igen! A neve Minori. Ő az őrzőm.
-Üdvözöllek! Látom, hogy nem vagy meglepődve.- mondta Yukina anyja
-Miért lennék? Láttam pár érdekes dolgot. Azt szeretném megkérdezni, hogy honnan tud ennyit, ami itt folyik?
-Ahol a lányom van, ott vagyok én is. Én a talizmán Őrzője vagyok! Én akartam, hogy megtaláld a talizmánt a kút mellett.
-Mi?- kérdezte Yukina- akkor direkt tetted ezt?
-Persze! Egyedül nem tudtad volna teljesíteni. Ő egy erős szellem és segít neked.
-Azt honnan tudta, hogy é segíteni fogok. Azt ne mondja, hogy belém jár.
-Nem! Ezt nem tudtam befolyásolni, ezt csak megkíséreltem, de mint látod sikerült a tervem.
-Anya! Akkor ez egy terv volt?
-És mi van, ha megölöm a lányát? Nem gondolja, hogy felelőtlenség volt rám bízni?
-Számtalanszor megölhetted volna. Annyi ütést adtál neki, amit eddig egész életében nem szenvedett el. Ezzel is erősíted. Azzal, hogy harcol ellened már most, csak azt az egyensúlyt tartjátok fel. Ez volt az én hibám, hogy képtelen voltam harcolni az apjával. Elhittem, hogy Yukina a titokra pályázik, mert szellem akar lenni.
-De még csak 5 éves volt.- mondta Sesshoumaru
-Ez igaz, de 5 évesen elpusztította a falura támadt szellemeket. A vérében szellemvér is van, ezért ha iszik belőle, akkor nagyon erős lesz, de ezt szerintem te is nagyon jól tudod. Azzal, hogy van köztetek egy kis harc, olyan egyensúlyt teremtetek, hogy egyikőtök sem uralkodik a másik felett.
-Honnan tudja, hogy nem játszom meg magam? És nem a titokra pályázom?
-Nem hinném, hogy olyan jó színész vagy, hogy a vörös szemeidet is tudd utánozni. Amúgy is ma megtudtad, hogy hol van pontosan a titok. Ezután megölhetted volna, de nem tetted. De most már mennem kell, majd hívj, ha valami baj van, de amúgy te is tudsz magadra vigyázni.
-Ne anya!
Yukina anyja eltűnt és ott hagyta Sesshoumaruval. A lány sokáig csak nézte az anyja helyét, majd a szellemmel szembe fordult.
-Ahogy hallottam, nem akarsz megölni, de akkor mit akarsz tőlem?
-Semmit! A kíváncsiságom nagyobb.- hazudta Sesshoumaru
-Értem! Akkor megyek is vissza!
Ahogy Yukina elindult megbotlott és ráesett Sesshoumarura. A szellem megtartotta és a lány szemébe nézett.
-Úgy látom, ne igazán tudod megvédeni magadat.
-Nem, csak elég gyenge vagyok! Innom kéne.
-Akkor igyál!
-Csak nem aggódsz értem!
-Ööö… Nem, csak nem akarom, hogy…
-Köszönöm!
Yukina adott egy puszit a szellemnek. Sesshoumaru nem jutott szóhoz a döbbenetében. Nem tudta elhinni, hogy egy halandó ilyen bátor, de valahol örült ennek. Nem tudta, de sok mindent érzett a lány iránt. Tudta, hogy ez szégyen, hogy egy halandót megszeretett, de nem tudott ellene semmit tenni. Sesshoumaru megcsókolta a lányt, aki visszacsókolt. Tudták, hogy ez egy fordulópont a kapcsolatukban.
-És most igyál! Nem akarom, hogy bajod essen.
-Akkor csak aggódtál miattam?
-Igen!
Yukina Sesshoumaru szeme láttára megharapta a karját. A szellem látta, ahogy a lány fogai egy kicsit megnőnek, hogy jobban meg tudja harapni magát. Yukina lassan ivott, de látszott rajta, hogy élvezi. A szellem döbbenten nézte, ahogy a lány issza saját vérét. Nagyon megkívánta a lányt, mert volt a lányban most egy természetes vadság, ami felcsigázta a szellemet. Ahogy azok a kékes fehér szemek ránéztek, érezte, hogy hátán feláll a szőr. A szellem leemelte a lány kezét a szájától és lassan megnyalta a vérző karját. A lány ettől megrázkódott. Sesshoumaru lassan megcsókolta lányt, aki megölelte a szellemet és úgy csókolóztak tovább. Lassan már eltűntek róluk a ruhák és a földön kényeztették egymást, majd végre egymáséi lettek. Soha nem érezték annyira jól magukat, mint azon az éjszakán. Másnap egymás karjaiban ébredtek fel. A szellem arcán sem látszódott az a szokásos gyilkos pillantás, mert mintha megenyhült volna.
-Jó reggel!- mondta Yukina
-Neked is!- Sesshoumaru egy csókot nyomott a lány szájára
-Nem kéne visszamenni? Már aggódhatnak miattunk.
-Igazad van! Yukina!
-Igen?
-Azt te tudod, hogy nem akarlak becsapni!
-Tudom, de ezt remélem akkor is így érzed, hogy mi a titok!
-Remélem ezt nem sértésnek szántad. Nem bizonyítottam?
-De! Sajnálom!
-Nincs semmi baj!
Yukina és Sesshoumaru lassan elindultak Rinékhez. Amikor visszaértek Rin már kisírta a szemeit és Yukinához rohant, aki erősen megölelte a kislányt. Sesshoumaru csodálta, hogy hogyan sikerült neki ilyen hamar megszerettetni magát Rinnel. Miután elkészültek indultak is tovább. Tudták, hogy egy kétnapi járóföldre van a hely. Két nap séta után megérkeztek egy kisebb barlang szájához. A barlangot különös aura lengte körül. Próbáltak bejutni, de egy erőtér nem engedte.
-Hát persze! Ez anyám műve! Ő teremtette ide, hogy senki ne menjen be.
-Akkor ki tudod nyitni! Vagy kérdezd meg az anyádat!
-Sajnos ő nem tud segíteni. Nem áll módjában, hogy elárulja a kódot, mert egy varázslat korlátozza ebben.
-Értem!
-Lelkek segítsetek ezt az akadályt elgördíteni! KAPUNYITÓ VARÁZS LÉPJ MŰKÖDÉSBE!
Ekkor Yukina egy kicsit megemelkedett a földtől és elkezdett fényleni, majd kinyílt az ajtó. Yukina mikor földet ért egy kicsit megrogyott, de szerencsére Sesshoumaru ott állt mögötte és elkapta.
-Jól vagy?
-Igen! Ez egy igen makacs ajtó volt.
Sesshoumaru egy kicsit elmosolyodott rajta, de ez éppen elég volt, ahhoz, hogy Rin észrevegye, hogy valami megváltozott Sesshoumaruban. Nem tette szóvá, mert nem akarta megsérteni a szellemet. Akis csapat belépett a barlangba. Gyéren megvilágított hely volt, de Yukina tudta, hogy merre kell mennie. Nem tudta, de olyan érzése volt, hogy már járt itt.
-Merre?- kérdezte Rin
-Egyenesen előre, ott lesz egy terem. Ott van a titok!
Sesshoumaru nagyon izgult, mert már felcsigázódott a kíváncsisága, mert nem tudta, hogy mi lehet az a dolog, ami egy szellemnek is kelhet. Pár perc múlva tényleg kijutottak a teremben, ahol egy oltár állt, de az üresnek látszott. Yukina sem értette, hogy mi lehet ez, de érezte, hogy nem vitték el, mert érezte a titok jelenlétét.
-Hol van?- kérdezte Sesshoumaru
-Nem tudom! De itt kell lennie.
-Látni akarom!- Sesshoumaruban valami megmozdult. Nem tudott ellene harcolni. Valami azt súgta neki, hogy szerezze meg.
-Én sem tudom, hogy hol van, de ha lenyugszol, akkor megkeressük.
-ÉN MOST AKAROM, MEG KELL KAPNOM!
-Tudtam! Mondtam, hogy harcolok veled, ha szembe állsz velem. Én feladatom, hogy védjem, szóval nem hagyom, hogy megkaparintsd. Te nem vagy ilyen és nem értem, hogy mi bajod van!
-Hallgass! Azt képzelted, hogy tényleg kedvellek?
Yukina megharapta a karját, és inni kezdte a vérét. Eközben Rin elbújt egy szikla tövében, mert érezte, hogy itt harc lesz. Egy kicsit megijedt, amikor látta, hogy Yukina a saját vérét issza, de akkor még jobban megijedt, amikor látta, hogy Sesshoumaru szemei vörösen izzanak.
-Itt vagyok! Támadj, ha akarsz!- mondta Yukina
Sesshoumaru villámgyorsan támadt, de Yukina is gyorsan mozgott és Ki tudta kerülni a támadásait. Hosszú harc következett. Yukina egyszer sem támadott, de Sesshoumaru csak támadta. Sok sebet szerzett, de azok szinte teljesen el is tűntek. Egy nagyobb seb miatt Yukina a földre került. Sesshoumaru eléállt és a nyakánál fogva felemelte.
-Mi van! Csak nem azt hitted, hogy sikerül legyőznöd?
-Nem! Én csak védem a titkot tőled, apa!
-Hogy mi?
-Jól hallottad apa! Átláttam rajtad, úgy, mint 5 évesen. Sesshoumaru testét használtad fel, hogy megkaparintsd a titkot. Tudtam már az első szavaiból, hogy te vagy!
-Honnan?
-Tévedtem, mert nem anya tette oda a gátat, hanem te. Amikor belépett, megszálltad a testét, hogy ő szerezze meg neked.
-Mindig is eszes voltál! Ezért választottalak el az anyádtól.
-El is hiszem! Féltél tőlem! De ha engem akarsz megölni, akkor szállj ki Sesshoumaru testéből. Igazából azt is szeretted volna, ha én ölöm meg, ugye?
-Túl okos vagy! Jól van, kiszállok belőle.
Sesshoumaru testéből egy sápadt férfi lépett elő. Hosszú fekete kimonót viselt, amin vörös minták voltak. Sesshoumaru erőtlenül nézte, ahogy kiszáll belőle Yukina apja. Mindent hallott és érzett. Amikor látta, ahogy a szellem elindul Yukina felé, megpróbált megmozdulni, de nem sikerült neki. Tudta, hogy Yukina béklyója van rajta. Nem értette, hogy a lány miért zárta be.
-Most megbosszulhatom anyát!
-Akkor tegyed! Soha nem szerettem és téged sem! Az a nyomorult bezárta a titkot, mielőtt láthattam volna. Azt sem tudom, hogy mi lehetett az.
-Én sem tudom, de nem is érdekel!
-Megy ki belőled az erő, emberként gyenge vagy!
-NEM! Éppen most jött elő az erőm.
Yukina nekiesett az apjának, aki könnyen kivédte a támadásait. Az apja nevetve rohant el mellette és játszadozott. Yukina nagyon kifáradt és tényleg nem volt sok ereje már.
-Úgy látom, ösztönzés kell! Mi lenne, ha megölnék valakit?
-Ne bánts senkit!
Yukina szemei teljesen elfehéredtek és egy percre teljesen elfehéredett. Amikor a fényesség elmúlt, Yukinán nem látszott semmi. A lány hangosan el kezdett nevetni.
-Mit röhögsz?
-Megtudtam, hogy mi a titok!
-Mi?
-Szeretnéd tudni, hogy mi az? Vagy elnézést a kifejezésért! Inkább ki az!
-Hogy mi? A titok nem egy tárgy, hanem egy személy?
-Igen! De már azt nem tudod meg, hogy ki az!
Yukina olyan gyorsan mozgott, hogy még Sesshoumarunak is kapkodni kellett a szemét, ha látni akarta az eseményeket. Yukina egy gyors mozdulattal eltörte az apja nyakát, aki élettelenül terült el a földön. Ezután lassan elindult Sesshoumaru felé.
-Béklyó vége! Sajnálom, de muszáj volt ezt tennem.
-Még egyszer ne merészeld- pofon vágta Yukinát.- Halálra rémisztettél.
Sesshoumaru ezután megcsókolta Yukinát. Rin ekkor merészkedett kis a rejtekhelyéről. Csodálkozva nézte, hogy Yukina és Sesshoumaru csókolóznak. Amikor végeztek látták, hogy ott áll mellettük Rin és mosolyog.
-Tényleg! Mi azzal a titokkal?- kérdezte Sesshoumaru
-Ez hosszú történet. De szerintem ráérünk, nem?
-De!
|