A más világ

By Orsi

1. fejezett: A békés idők

Egy nyári napon, a középkori Japánban egy csapat sétálta közeli tisztáson és azt beszélgették, hogy mit csináljanak, mert az ékkő már teljes volt és Narakut is sikerült legyőzni. Már egy hete, hogy senki nem támad rájuk, és már kezdtek egy kicsit unatkozni. Kagome sok gondolkozás után azt javasolta, hogy menjenek el fürdeni az egyik tóhoz. El kezdett kutatni a táskájába és előhúzott néhány fürdőruhát. Mindenkinek adott egyet, amit mindenki elfogadott és elmentek átöltözni. A fiúk lettek a leghamarabb készen és alig bírták kivárni, amíg a lányok felöltöznek. A várakozást az egyik fiú, úgy akarta elütni, hogy meglesi a lányokat.

-TE TÚSKO!- hallatszott a lányoktól és Miroku arcán két hatalmas tenyérlenyomat volt.

-Egy kicsit visszafoghatnád magad, mert még egyszer ők ölnek meg!- mondta nevetését visszafojtva Inuyasha.

-Nem kéne piszkálni egy elesett szerzetest! Én azért élek még, hogy boldoggá tegyem a nőket!

-Úgy, hogy agyon vereted magad velük?- ezt már nevetve kérdezte a félszellem.

Amikor már mindenki készen volt, a srácok alig bírtak betelni a két lány látványától. Soha nem látták még így őket, de magukban azt akarták, hogy mindig így öltözködjenek. Sangon egy fekete pántnélküli bikini volt, Kagomén pedig egy szintén fekete, de pántos és tangás fürdőruha volt, amit Inuyasha különösen csinosnak talált. A fiúk sem néztek ki rosszul, mind a két fiún egy piros fürdőnadrág volt. Amikor elhatározták, hogy versenyt futnak a tóhoz és megfürdetik egymást, már teljesen elfeledkeztek egymás látványáról. Egy nagy játék után, mindenki beszélgetett egymással.

-Szerintetek mit csináljunk?- kérdezte Kagome

-Őszintén szólva már unom, hogy nincs semmi, amit csinálhatnánk.- mondta Inuyasha, amin mindenki bólogatott.

-Mi lenne, ha átjönnétek az én világomba! Úgy is csak egyszer voltatok ott és sok más dolog van, amit még nem is láttatok!

-Szerintem ez nagyon jó ötlet.- mondta Sango, de ezzel egy időben egy hatalmas pofont adott Mirokunak.

-Ez most miért kaptam? Itt van a kezem!

-De a másik valahol teljesen máshol jár!

-Ja a másik kezemre gondolsz?- kérdezte értetlenül a szerzetes.

A többiek ezen csak nevetni tudtak, mert azt már teljesen megszokták a szerzetestől, hogy mindig játssza az értetlent. Egy kicsit később Miroku és Sango elmentek beszélgetni, mert elkezdték a programokat szervezni, amit Kagome világában fognak majd csinálni. Inuyasha és Kagome egy másik helyen beszélgettek.

-Inuyasha! Ugye nem vagyok már felesleges?

-Persze, hogy nem, de ezt honnan veszed?

-Semmi! Nem lényeg.

-De igenis lényeges, szóval kérlek, mond el, hogy honnan veszed.

-Amikor megismerkedtünk, akkor azt mondtad, hogy ha teljes az ékkő és megöltük Narakut akkor már nem kötelező melletted maradnom. Ezt az elmúlt időkben is néha hallottam, szóval én úgy voltam vele, hogy ezt te komolyan gondolod.

-Tehát ezért voltál már napok óta olyan szomorú?

-Igen!

-Idefigyelj! Amikor ezeket mondtam, tényleg haragudtam rád, és ezért mondtam olyanokat, amit már megbántam. Soha nem akarnám, hogy végleg hazamenj. Szeretném, ha maradnál velünk és főleg velem!

-Te tényleg ezt gondolod? Azt hittem, hogy nem szeretsz velem lenni, mert te Kikyot szereted!

-Én már nem szeretem Kikyot. Vagyis szeretem, de már nem úgy mint régen! Az iránta érzett szerelmem már régen elmúlt.

-Észrevetted, hogy most vagy igazán őszinte velem?

-Tényleg! Nem is gondoltam arra, hogy hazudjak neked!

Így telt el az egész nap és úgy határoztak, hogy estére megszállnak a közeli erdőben, és jókat nevetnek majd. Ez így is történt. Nem is vették észre a nagy beszélgetésbe, hogy későre jár, mert már elmúlt éjfél is mikor Sango nagy ásításokkal kísérve elment lefeküdni. Nemsokára Miroku is követte, aki Sango mellet aludt el. A többiek csodálkoztak, hogy nem tapizta le Sangot, hanem kedvesen átölelte és egy puszit nyomott az arcára és elaludt.

-Végre Miroku is bevallhatná, hogy mit érez Sango iránt!- mondta Inuyasha

-Szóval akkor nem csak én érzem, hogy szerelmesek egymásba!

-Miroku biztos, de Sango nem szereti Mirokut!

-Ez nagy butaság, mert tudom, hogy Sango halálosan szereti Mirokut!

-De akkor miért veri meg állandóan, hogy ha közeledni akar hozzá?

-Mert Sango is egy lány, akinek fontosak az érzései. Egy lány sem szereti, hogy ha otromba módon akarják elcsábítani. Minden nő szereti, ha kedvesek és érzékenyek vele. Mindenki egy kis törődésre vágyik.

-Értem! Ahogy látom már te is nagyon álmos vagy.

-Egy kicsit!

-Gyere! Hajtsd a fejed az ölembe, és én addig vigyázom az álmodat.- mondta teljesen őszintén Inuyasha.

-Köszönöm!- Kagomét nagyon meglepte ez a kijelentés, de valahol legbelül táncolt volna örömében.

„Valami ilyen gondoskodásra gondolt Kagome? Remélem igen, mert csak így merem elmondani neki, hogy mit is érzek iránta igazából!”- gondolta magába Inuyasha.

A lány a félszellem ölébe hajtotta a fejét és már aludt is, mert valójában nagyon fáradt volt. Inuyasha lassan és óvatosan simogatta a lány selymes haját, ami a hold fényében még szebb volt, mint valaha. Lassan ő is álmos lett és elaludt. Másnap mikor felkelt még senki nem volt fenn, de nem akart mozdulni, mert nem akarta felkelteni a szépen alvó Kagomét. Nem sokára Kagome mozgolódni kezdett és felébredt.

-Jó reggelt!- mondta kedvesen Inuyasha.

-Neked is! A többiek még nem ébredtek fel?

-Még nem, de szerintem lassan ők is fenn lesznek. Azután mit csinálunk?

-Ha jól emlékszem, akkor azt beszéltük, hogy átmegyünk az én világomba.

-Értem! Ez jó ötlet! Remélem anyukád csinált olyan finom tésztát, mit szokott!

-Nem tudom!

-Nem kéne felkelteni őket, mert kezdek megéhezni!

-Ne! Gyere és segíts nekem, mert úgy is kifogyóban van a gyógyfűkészletem! Ha segítesz, akkor csinálok neked egy nagyon finom reggelit.

-Ez nagyon jól hangzik! De akkor siessünk, mert nagyon éhes vagyok!

Kagome és Inuyasha már úton is voltak, hogy beszerezzenek egy kis gyógyfüvet. Igazából, már nem használták őket, mert mióta legyőzték Narakut, senki nem merte őket megtámadni, tehát sérülésekre nem kellet számítani. Ezeket a füveket is már csak megszokásból gyűjtötték. Az úton a miko és a félszellem nagyon jól el voltak, mert nagyokat nevettek az elmúlt időkben történő vicces történeteken. Még Inuyasha is elfelejtette, hogy éhes, ezért nem nagyon sürgette, hogy visszamenjenek. Soha nem érezték ennyire jól magukat, amióta együtt vannak. Annyira elbeszélgették az időt, hogy nem vették észre, hogy lassan dél van és a többiek már biztos, hogy felkeltek. Gyorsan visszamentek, de legbelül egyikük sem akart még menni. Amikor visszaértek a többiek már rég felkeltek és nem értették, hogy hova tűntek a többiek.

-Na végre, hogy itt vagytok! Már kezdtünk aggódni miattatok.

-Bocsi!- mondta megszeppenve Kagome.

-Amúgy hol voltatok ennyi ideig?- kérdezte a szerzetes és egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

-Miroku nem kéne rosszra gondolni, mert hamar egy nagy füles kis gazdája lehetsz!- mondta ökölbe szorított kézzel Inuyasha.

-Amúgy gyógyfüveket szedtünk a környéken!- mondta lenyugtató hangon Kagome.

Ezzel lezártnak tekintette az erről történő beszélgetést és nekilátott az ebéd készítésének. Ahogy megígérte Inuyashának egy nagy tál finom kaját készített, amit a félszellem nagyon díjazott, mert újra érezte, hogy éhes.

Kaja után a kis társaság még elment Kaede anyóhoz, hogy megnézzék, hogy mit csinál Shippou és Kirara, majd elindultak a kút felé. Amikor odaértek akkor mindenki izgatottan várta, hogy elmenjenek majd a vidámparkba.

-Jaj! Már alig várom, hogy elmenjünk valahova.- mondta izgatottan Sango.

-Mindjárt ott leszünk. Nem kell izgulni. Már találtam ki egy csomó programot.

-Alig várom.- mondta Miroku.

-De jó lenne, ha tudnánk valakin segíteni, mert már nagyon unom, hogy itt tétlenkedünk.- mondta komolyan Kagome.

Mindenki csodálkozva néztek rá, de mindenki értette, hogy a lány mire céloz. Valahogy azt érezte mindenki, hogy valahol nagyon kéne egy kis segítség, de nem tudták, hogy hol. Azt érezték, hogy nem itt, mert itt minden problémát megoldottak, ami érződött is, mert nincsenek már lemészárolt faluk sehol. Ezt az érzést, már napok óta érezték, de nem törődtek vele.

-Na akkor mikor indulunk?- kérdezte izgatottan Inuyasha.

„Már alig várom, hogy ott legyünk, mert valahogy úgy érzem, hogy az a második otthonom! Mióta odajárok, Kagome családja is elfogadott és őszintén szólva imádok Kagome ablakában lenni és azt lesni, hogy mit csinál Kagome!”- gondolta magában Inuyasha.

-Szerintem mehetünk!

2. fejezett: A másik világ

Amikor egyszerre a kúthoz léptek, mindenki arra gondolt, hogy szeretnének valakin segíteni, mert érzik, hogy valaki bajban van. Egyszerre beugrottak a kútba és már utaztak is, de Kagoménak és Inuyashának gyanús volt, hogy nem olyan kék színű fénybe ugrottak, hanem egy enyhén pirosas fénybe. Amikor átértek, nagyon csodálkoztak, mert egy tisztáson voltak, ami körül ugyanolyan fák voltak, mint Inuyasha világában.

-Miért nem engedett át minket?- kérdezte értetlenül Miroku.

-Sajnos fogalmam sincs, de nekem valami gyanús!- mondta Kagome.

-Nekem is az!- mondta Inuyasha, és zavartan szaglászni kezdte a levegőt.

-Mit érzel?- kérdezte izgatottan Sango.

-Nem tudom, de valahogy olyan érzésem van, mintha otthon lennénk, de mégis valami olyan furcsa.

Ekkor egy apró nesz hallatszódott egy közeli bokorból, majd egy furcsa kinézetű lány lépett elő. Hosszú köpenyt viselt, ami a földet súrolta. A fején a csuklya teljesen eltakarta az arcát, ami nagyon idegesítette Inuyashát, mert nem tudta felmérni, hogy barát vagy ellenségről van-e szó. A köpeny alól egy furcsa kinézetű kard villant elő, ami nagyon szépen csillogott a napfényben. A lány lassan levette a csuklyát, a csuklya alatt egy gyönyörű lány arca rajzolódott ki. Mirokunak rögtön felcsillant a szeme, de nem akarta megkérdezni, hogy lenne-e a gyermekei anyja, mert Sango remegő kézzel a vállára tette a kezét. Ezzel figyelmeztette, hogy ne kövessen el semmi butaságot, mert azt nagyon meg fogja bánni. A lány lassan elindult a kis csapat felé, majd tisztes távolságban megállt. A többiek nem értették, hogy mit akar a lány tőlük, de valamiért mindenkit hajtott valamilyen kíváncsiság. Nagyon érdekelte őket, hogy miért kerültek ide.

-Üdv nektek idegenek!- mondta a lány kedvesen.

-Szia!- mondta kedvesen Kagome.- Megtudnád mondani, hogy hol vagyunk, mert a hely ismerős, de valahogy mégis idegen!

-Persze! Ti a középkori Japánban vagytok!

-Az hogy lehet? Mi jöttünk onnan, de ez a hely teljesen más.

-Tudom! Ha jól tudom, akkor köztetek van a szent ékkő őrzője.

-Igen! De miért akarod tudni, hogy ki az?

-Azért, mert az fontos lenne tudnom, mert nagyon fontos dolgot kéne vele megbeszélnem!

-Ááá! Hát én volnék az, aki a szent ékkövet őrzöm.

A többiek csak ámulva nézték a jelenetet, mert nem értették, hogy ez a lány honnan tud ennyit a szent ékkőről. Először Inuyasha kapott észbe.

-Elmondanád, hogy hogyan kerültünk ide?

-Igen, de nem itt, mert ez veszélyes. Gyertek velem és elmondom az egészet.

A kis csapat követte a lányt egy kis faluig, ahol elég furcsa dolgokat láttak. A falusiak nem a szokásos kimonókat viselték, hanem feszes bőr anyagú ruhákat, ami minden formát kiemelt. Ez Mirokunak nagyon tetszett, mert ebben a faluban nagyon szép lányok voltak. Kagome és Sango sem tudta fékezni magát és minden csinos férfi után megfordultak és néha fütyültek is halkan. Ez viszont Inuyashát és főleg Mirokut is nagyon idegesítette. A falu közepén álló kis kunyhóba mentek be. A lány leült egy szoba közepére, majd mikor mindenki elfoglalta a helyét, elkezdte mesélni a történetet.

-Ti a középkori Japánban vagytok, amit már mondtam, de azt nem mondtam, hogy más dimenzióban, vagyis egy más világban vagytok. Nem tudom, hogy mielőtt ideértetek, nem gondoltatok arra, hogy valakin segíteni kéne? (Erre mindenki bólogatott) Na szóval én egy itteni papnő vagyok és a nevem, Leirra. Már napok óta imádkozom, azokért, akik segítenek majd, hogy az emberek ne éljenek fenyegetettségben. Már évek óta az embereket négy szellem tartja uralma alatt és csak a papnők, és a szerzeteseknek van valamennyi ereje itt. Ez arra elég, hogy néha az erejüket kordában tartsák. Pár évvel ezelőtt egy jósnő járt errefelé és betért hozzám, mert egy jóslatot akart elmondani nekem.

„ A négy lélekből álló csapat, kik más világ szülöttei. Segítenek a fénynek, a sötétség ellen. Hatalmuk különböző, de erejük együtt a pusztulást megakadályozza.”

Az öregasszony azt is elmondta, hogy ebbe a társaságba lesz egy félszellem, aki harcosként küzd a neki fontos emberekért és egy bizonyos illetőért (Itt Inuyasha elpirult, mert tudta, hogy a lány kire gondol). Lesz még egy lány, aki szintén harcos és nagy hatalma van az érzelmei fölött, hogy ha jóra használja. Van egy fiú, aki a csapat szerzetese és lelki társa. Az ő hatalma véges, de a bölcsessége erőt ad neki. Végül, de nem utolsó sorban a csapat őrzője és a szent ékkő őrzője, akinek hatalma mind a négyüket felülmúlja, és akinek az érzelmei tiszták, és ezzel tisztítja a mások lelkét. Ő is egy bizonyos személyért küzd (Kagome is nagyon elpirult, de ezt a többiek nem vették észre)! Egyszóval az egész, amit én itt elmondtam az valóra vált, mert itt vagytok! Szeretném megmutatni, hogy milyen zsarnokság alatt vagyunk.

-Rendben!- mondták szinte egyszerre.

Lassan ki értek a faluból, de még semmi különöset nem láttak. Leirra egy közeli erdő szélére vitte őket. Halkan elmondott egy imát és utána lassan bement az erdőbe.

-Miért kellett imádkoznod?- kérdezte kíváncsian Kagome.

-Ez egy temetkezési hely! Csak akkor léphetünk be, ha előtte engedélyt kérünk. Ez arra szolgál, hogy ha megtámadnak, akkor a falu ide menekülhet. Ide a négy szellem nem tud bejönni, mert a hallottak felett még nekik sincs erejük, és ők megvédenek minket. Azért hívtalak benneteket ide, hogy a halottak megmutassák, hogy hogyan haltak meg.

Erre mindenki egy kicsit megijedt, mert még nem beszéltek halottakkal. Hamar odaértek, amikor megérkeztek egy tisztás közepére egy szentélyt láttak a tisztás közepén.

-Kérlek, maradjatok itt és ha szólok gyertek utánam.

Leirra lassan odament a szentélyhez és imádkozni kezdett. Egy kis idő múlva intett a többieknek, hogy menjenek oda.

-Üljetek le és hallgassátok végig, amit mondanak!

3. fejezet: A halottak gyászdala

Inuyasha és csapata félve, de leültek, és kíváncsian kémlelni kezdte a környezetet szellemek után. Egy kis idő múlva a szentélyből egy halvány fény derengett és hat alak lépett elő. Ezek között volt négy öregember, egy fiatal lány és egy kis gyermek. Ez a gyermek annyira kicsi volt, hogy szinte alig ért fel a felnőttek combjáig. Ez nagyon megrázta a többieket.

-Üdvözöllek benneteket! Leirra mondta, hogy ti vagytok a megmentőink.- mondta az egyik öregember.

-Igen, de miben tudunk segíteni nektek?- mondta Kagome

-Csak hallgassátok végig mindannyiunk történetét, és azután eldöntitek, hogy segítettek-e Leirrának és a falunak.

Előrelépett a fiatal lány és elkezdett mesélni.

-Pár évvel ezelőtt a falu szélén sétáltam és vittem a szokásos fizetséget a négy szellemnek, hogy ne támadja meg a falut és a családomat. A fizetség én voltam. Az utam felén jártam, mikor a semmiből megjelent a négy szellem és magukkal vittek, de nem a kastélyukba, hanem a faluba. Kikötöztek egy láthatatlan kötéllel és végig kellett néznem, hogy tépik és eszik meg a családom minden egyes tagját. Amikor befejezték a lakmározást, akkor követelték az ajándékukat. Annyira el voltam szomorodva, hogy az egyiknek neki mentem és pofon vágtam, de ez az életembe került. Ennyi az én történetem.

A nő hátralépett és a történetek csak úgy követték egymást. Egyedül még a kislány nem mondta el a történetét. A történek alatt Sango és Kagome egymásba karolva könnyezték meg a történeteket. Miroku és Inuyasha szörnyülködve hallgatták, de néha ők is megkönnyeztek egy-egy történetet. Amikor előlépett a kislány, még a többi szellem is elkomorodott. A kislány nagyon szép volt és kedves és vidáman csilingelő hangja volt.

-Az én történetem egy kicsit másabb az előbbiektől. Egy évvel ezelőtt sétáltam haza és út közben virágokat szedtem, mert édesanyámnak születésnapja volt. Nagyon szép virágcsokrot szedtem. A falu szélén találkoztam a négy szellemmel, akik nagyon boldogok voltak, de nem tudtam miért. Tovább mentem és csakhamar haza is értem. Mikor hazamentem nem fogadott sem apám, sem édesanyám. Amikor bementem apámat megölték, de anyám még élt. Amikor közelebb mentem hozzá láttam, hogy anyámat nagyon csúnyán összeverték és már említett ajándékként nézték. Anyám a karjaim között halt meg, de utolsó erejével azt mondta, hogy fussak el minél messzebb, mert ezek még visszajönnek értem. Tehát, amit anyám születésnapjára szedtem virágot, azt a sírjára tettem. Éppen végeztem, amikor visszaértek és azt mondták, hogy nem volt elég neki az anyám és én is kellek. Tehát én ebbe haltam meg!

Erre a történetre Sango és Kagome zokogni kezdtek és valamiért automatikusan a kislány után kaptak. Mindenki nagycsodálkozására sikerült megfogni a kislányt, de nem ezzel törődtek, mert magukhoz ölelték a kislányt, és szorosan ölelték, hogy kimutassák, hogy mennyire sajnálják. A fiúk is odamentek és a lányokat ölelték át.

-Szóval tényleg ők azok!- mondta a többi szellem.

-Mi…ik vagyunk?- hüppögta Kagome.

-Csak az tudja megérinteni a szellemeket, aki képes meggátolni ezt a szörnyűséget.

-Értem!

-Sajnos most mennünk kell, de ha bármi segítség kell, akkor majd mi ott leszünk, de ezt úgy is Leirra, majd elmondja.

A hat szellem lassan fehér köddé vált és végleg eltűnt. Mikor mindenki egy kicsit lenyugodott, Leirra lépett hozzájuk.

-Szóval segítettek?

-Igen!- mondták egyszerre.

-Akkor menjünk vissza a faluba és elmondok mindent.

Mikor visszaértek a faluba, Leirra két lányhoz fordult.

-Itt vannak ezek a ruhák! Ezek olyanok, amit itt hordanak. Kényelmesek és nem vagytok annyira feltűnőek.

A lányok elmentek átöltözni. Ahhoz képest, hogy bőr ruhák voltak, nagyon kényelmesek voltak és nagyon jól lehetett bennük mozogni. A lányoknak nagyon tetszett, mert kiemelte az alakjukat és piszkálni akarták ezzel a fiúkat. A lányoknak ugyanolyan volt a ruhája. Mély dekoltázsú rövid sortos volt és egy combig érő csizmát kaptak hozzá. A kezükön egy könyékig érő ujjatlan kesztyű volt. Amikor készen voltak lassan kijöttek a szobából, de nem volt ott senki, csak egy cetli, hogy a falu másik végén lévő fegyvertárban vannak és menjenek oda. Az elején egy kicsit megszeppentek, mert nem akartak kimenni ilyen ruhában, de nem volt más választásuk és lassan erőt vettek magukon. Egy kicsit bátortalanul kimentek, de amikor már az ötödik fiú fütyült utánuk, akkor megjött a bátorságuk. Lassan elindultak a fegyvertár felé. Az odavezető úton minden fiú megállította őket és bókokkal árasztotta el a lányokat. Nagyon élvezték és meg is tetszett neki egy-egy fiú a faluból. A fegyvertárig minden útjukba kerülő fiú elkísérte őket. A fegyvertárnál Inuyasha és Miroku nagyon türelmetlenek voltak és már alig várták, hogy itt legyenek a lányok. Egy kis idő múlva nagy zsibajra lettek figyelmesek, ami a falu felől jött. Nagyon hamar látták, hogy Kagome és Sango jön egy csapat fiú kíséretében. Csak most látták a lányokat és teljesen leesett az álluk, mert ilyen gyönyörűnek még soha nem látták őket. Megértették a falubeli fiúkat, de a féltékenységük erősebb volt. Nagyon idegesek lettek és őrült módjára hessegették el a fiúkat a lányok körül. Mikor Leirra kijött a raktárból, akkor éppen a fiúk kergették elfele a falusiakat.

„Gondoltam, hogy így fog állni nekik ez a ruha! Tudtam, hogy sokkal többet érez Inuyasha és Miroku a lányok iránt. Lehet, hogy az út alatt rájönnek erre és bevallják nekik!”

-Sziasztok! Ha a fiúk abba hagyták a féltékenykedést, akkor gyertek velem!

-Nem is vagyunk féltékenyek!- mondta egyszerre Inuyasha és Miroku.

-Hát persze! Akkor gyertek.

4. fejezet: A harci fegyverek és hatásuk

Követték Leirrát a fegyvertárba. Amikor bementek akkor egy csomó különleges fegyver volt ott, amit még soha nem is láttak. Nagyon tetszett nekik.

-Sango! A te fegyvered hajítófegyver igaz?

-Igen!

-Akkor itt van ez a bumerángodhoz hasonló fegyver, de ez egy kis fénysugárrá változik, ha eldobod. Annál erősebb lesz a hatása, minél több érzelmet viszel a küzdelembe.

-Értem és köszönöm!

-Miroku! Te inkább a varázscédulákhoz és a varázsigékhez értesz. Tehát itt van ez a medál, ami a varázserődet százszorosára erősíti. Ezt is az érzelmeiddel tudod használni.

-Értem és én is köszönöm!

-Kagome! Te alapból nagyon erős vagy csak még nem jöttél rá a hatalmad milyenségére. Te az íjakat használod, ezért itt van egy íjhoz hasonló fegyver, de ez többet is tud. Ez akár védőpajzsként is használhatod. És itt van még neked egy kard, amivel bármilyen messzeségű harcra képes vagy, ha igazán a szeretteidért teszed. Ezzel a karddal csak egy gond van, mégpedig az, hogy az életerődet használja fel. Tehát csak a legvégső esetben használd.

-Köszönöm! Ezekkel van esélyünk? A régi fegyverek, miért nem jók?

-Azok is jók, de nem ebben a dimenzióban. Itt nem fejti ki igazán az erejét.

Ekkor Inuyashához fordult, aki nem értette a dolgot.

-Csak egy fegyver van, ami itt is igazán erős és legyőzheti a szellemeket. És ez pedig a te kardod. Mivel édesapád ezzel védte meg édesanyádat, így a kardba beleivódott a szeretet és az igazság. Inuyasha, te csak egy kis fiolát kapsz, ami gyógyfőzetet tartalmaz. Ezzel képes vagy a halálból is visszahozni valakit, de vigyázz, mert egy embernél csak egyszer használhatod. Kevés van benne, ezért okosan bánj vele.

-Értem! Mindent köszönünk.

-Miroku és Inuyasha! Kérlek, vegyétek fel.

Ezzel átnyújtott két ruhát. A két fiú engedelmesen elvette, és gyorsan átöltöztek, amíg a lányok kint várakoztak, és közben a falusi fiúkkal foglalkoztak. Egy kis idő múlva kijöttek a fiúk. A két lánynak teljesen elakadt a szava. Mirokun és Inuyashán egy ujjatlan bőr mellény volt. Mirokunak azon a kezén, ahol régen a kazana volt, most egy feszes bőrpánt volt. Alul egy bővebb bőrnadrágot viseltek. Sangonak és Kagoménak nagyon tetszettek így a fiúk. Mikor mindenki megszokta az új külsejét, lassan indultak is. Leirra nem ment velük, mert a többi papnővel és szerzetessel a falut védték. Mielőtt elindultak volna, Leirra elmondta, hogy hogyan lehet a szellemektől segítséget kérni.

A kis társaság útnak indult, de még ők sem tudták, hogy pontosan hova kéne menni. Egy kis idő múlva Kagoménak támadt egy ötlete.

-Figyeljetek! Leirra azt mondta, hogy ez a középkori Japán. Tehát lehet, hogy a szent fa is itt van. Lehet, hogy minden olyan, mint otthon. Nem nézzük meg?

-Egy gondolatnak nem rossz! Szerintem nézzük meg!- javasolta Inuyasha.

Amikor elérték a szent fa erdejét, akkor teljesen olyan volt, int otthon. Elindultak a szent fa irányába. Nagymeglepetésükre a szent a ott volt.

-Szerintem akkor hamarabb megtaláljuk a négy démont, mint hittük!- mondta Inuyasha

-Nektek is az az érzésetek, hogy Naraku búvóhelyén lehetnek?

-Igen!- mondta a szerzetes (Aki eddig megrészegülve figyelte Sango formás idomait)

-Szerintem mai napra maradjunk itt és töltsük ismerős helyen az éjszakát.- javasolta Kagome

Mindenkinek nagyon tetszett az ötlet, mert ennyi információ egy napra, már teljesen elfárasztotta őket. A nap hátralévő részében semmi különös nem történt. A tűz melletti beszélgetésben rájöttek, hogy ez a nagy csend rosszabb volt, mint amikor Naraku még élt. Tudták, hogy erősek a démonok, de nem futamodhattak meg, mert az egész falu bízott bennük és annak a kislánynak is segíteni akartak, hogy nyugodjon békében. Ezután felemlegették a lányok, hogy mennyire kedvesek a falusiak. Ebből egy hatalmas veszekedés kerekedett, mert a fiúk szerint a lányok direkt kértek ilyen ruhákat és direkt illegették magukat. Erre a lányok annyira megharagudtak, hogy inkább elmentek egyet sétálni, hogy lenyugodjanak. Ez azonban nem sikerült, mert ahogy egyre többet beszéltek erről, annál idegesebbek lettek. Ahogy sétáltak, Sango nagyon gonosz aurát érzett maga körül. Egy kis idő múlva megjelentek a démonok. A két lány soha nem látott ennyire gonosz arcokat. Embereknek néztek ki, de sugárzott belőlük a gonoszság. A lányok megijedtek, mert nem tudták megvédeni magukat, mert a fegyvereket a tábortűznél hagyták.

-Jó estét! Kedveseim, hogy kerültök ide ilyen kései órán!- szólalt meg az egyik

-Ahhoz neked semmi közöd!- szólalt meg dacosan Kagome, de belül nagyon félt.

-De fel vágták a nyelved! Hogy hívnak!

-Számodra nincs nevem!

-Az én nevem, Nurono. Ők a testvéreim, Korrono, Hirano és Gahonar. Mi uraljuk ezt a világot.

-Tudunk róla!- mondta Sango.

-Azt is tudjátok, hogy mi mindig kapunk valami ajándékot a faluból.

-Sajnos igen!- mondták egyszerre.

-Hát a testvéreimmel úgy döntöttünk, hogy most ti lesztek az ajándék.

-Azt lesheted.- mondta Sango.

-Ha ellenkezel, akkor meghalsz!

-Csak próbálkozz!- mondta Kagome. A szemében már nem volt félelem, csak harag, mert eszébe jutottak a halottak történetei.

-Túl szemtelen vagy, ezért meghalsz!

Nurono szélsebesen futott a lányok felé. Kagoménak eszébe jutott valami. Amikor Nurono közelebb ért hozzájuk akkor előretette a kezét. Azt történt, amit ő remélt. A tenyeréből egy fénysugár visszaverte Nurono erejét. Ez nagyon meglepte a démonokat, de nem volt elég idejük, mert ekkor megjelent Miroku és Inuyasha a lányok fegyverével.

-Kagome! Itt van és használd.- mondta Inuyasha és odadobta neki az íját.

Kagome megfeszítette és kilőtte a nyilát. A szokásos erőn kívül egy másik és sokkal erősebb fénysugár szelte az eget és eltalálta Hiranot.

-Hirano! Ti átkozott szukák, ezért még megfizettek.- mondta Nurono.

Ezzel el is tűntek. A kis csapat nagyon megkönnyebbült. Kagome még nem fogta fel, hogy az előbb mit csinált, ezért csak némán lezuhant a földre. Inuyasha nagyon megijedt, mert nem tudta, hogy miért ilyen.

-Kagome!!! Mi a baj?

-Semmi! Ezt én csináltam?

-Igen!

-Inuyasha és úgy féltem! Minket is ajándéknak akartak.- mondta most már sírva Kagome

-Ne aggódj! Én soha nem hagyom, hogy hozzád érjenek.

-Megígéred?

-Igen! Nagyon fontos vagy nekem!

-Mit mondtál?

-Jól hallottad!- Inuyasha szorosan magához ölelte a lányt, aki még jobban sírni kezdett.

Erről a témáról nem esett több szó, mert szó nélkül ölelték egymást. Ezt az idilli állapotot Sango és Miroku zavarta meg, akik elkezdtek hangosan veszekedni. Miroku teljesen megörült a tudattól, hogy Sangot bántani akarták és a lány alig bírta visszatartani. Ebből aztán olyan veszekedés lett, hogy Sango csak egy pofonnal tudta lecsillapítani a szerzetest. Egy kis idő múlva úgy határoztak, hogy visszamennek a tábortűzhöz, és nagyon vigyáznak, hogy ne legyen hívatlan vendégük. Ez idő alatt a két fiú a lányokat annyira védte, hogy a tíz méterre lévő fához is követték őket.

Másnap útnak indultak, hogy megkeressék azokat a démonokat. Annyira bosszantotta őket, hogy nem tudták megölni a testvéreket, hogy mindenki nagyon feszülten viselkedett. Ebből néha egy- egy vita kerekedett. A nap végére elértek egy faluhoz. A falusiak itt is nagyon kedvesek voltak, de most a szállást nem Miroku szerezte, hanem a lányok, mert a fogadós nagyos szívesen segített két elbűvölő hölgynek! A fiúk hamar rájöttek, hogy a lányokat nem érdemes egyedül elengedni, mert valaki úgyis letámadná a leánykérő ajánlatával. Ezért úgy határoztak, hogy mindenhova követni fogják őket.

-Inuyasha! Nem kell ránk ennyire vigyázni.- mondta egy kicsit zavarban Kagome.

-Nem baj. Miroku és én vigyázunk rátok.

-Nem akarlak benneteket piszkálni, de ha itt mentek mögöttünk, még nem fognak meghátrálni.- mondta nemes egyszerűséggel Sango.

A fiúknak be kellett látni, hogy igaza volt a szellemirtó lánynak, mert ugyanúgy odamentek hozzájuk. A fiúk tudták, hogy hogyan kell elűzni a hívatlan betolakodókat. Inuyasha odament Kagoméhoz, Miroku, pedig Sangohoz és átkarolták őket, mintha az ő asszonyuk lennének. A lányok teljesen zavarban voltak és vörösen mentek tovább, de legbelül nagyon is élvezték a helyzetet.

-Inuyasha! Ezt miért csináltad?- kérdezte vörösen Kagome.

-Azért, mert nem szeretném, hogyha zaklatnának téged!

-De miért?

-Féltelek! Ez olyan nagy bűn?

-Nem csak egy kicsit szokatlan tőled ez a viselkedés.

-Pedig jobb, ha hozzászoksz!

A nap hátralévő része zavartalan volt, ami nagyon idegesítette őket. Este, mikor már mindenki aludt, a lányok szobája körül valami történt. Négy alak árnyéka vetődött az ajtajukra. Lassan kinyílt az ajtó és a négy démon alakja rajzolódott ki. Lassan, de határozottan haladtak a céljuk felé, de arra nem számítottak, hogy a lányok éberen aludtak és felkeltek, amikor kinyílt az ajtó. A lányok még nem tettek semmit, de a fegyvereik éppen kéznél voltak. Tudták, hogy kik vannak itt, mert érezték a gonosz aurát.

-Nurono! Nem gondolod, hogy későbbre kéne őket hagyni? Van itt még szép lány.

-Hallgass Hirano! Nekem kellenek ezek a lányok, főleg az, aki azt a fényt bocsátotta ki magából.

-De miért érdekesek ők annyira!- mondta egy másik.

-Korrono, te ennyire ostoba vagy? Ezek még sok gondot okozhatnak.

-Értem.

-Tiétek lehet az a másik, de az a lány az enyém. Én akarok elszórakozni vele.

Amíg így beszélgettek, nem vették észre, hogy a lányok már felültek és harcra készen álltak. Sango szakította félbe a bájos beszélgetést.

-Sajnálom, hogy közbeszólok, de nem kéne minket is megkérdezni?- mondta Sango

A négy démon a meglepettségtől csak most fordult hozzájuk és ne tudtak mit szólni.

-Úgy látom, hogy elvitte a cica a nyelveteket.- mondta Kagome.- Mi lenne, ha eltűnnétek, amíg szépen mondjuk!

-Már megint nagyon éles a nyelved. Kik vagytok?- mondta Nurono.

-Ahhoz neked semmi közöd!

-Hogyha nem akarnátok, hogy itt legyünk, akkor nem csak egy nagyon lenge köntös lenne rajtatok.

A lányok csak most vették észre, hogy a démonnak igaza volt, de most erre nem volt szabad gondolni, mert meg kellett védeniük magukat.

-Az téged ne érdekeljen!- mondta vörösen Kagome.

-Szóval harcolni akartok?

-Igen!

-Szó, mi szó, nagyon elbántatok az öcsémmel, de szerencsére hamar begyógyult a sebe.

-Kaphattok még, ha kértek.

-IIIIIIIIINNNNNNUUUUUUYYYYYAAAAASSSSSHHHHAAAA- ordította Kagome.

Ekkor a szomszéd szobából berontott Inuyasha és Miroku. Rögtön meglátták, hogy a démonok ott vannak és megint a lányokat akarják. Ez annyira felbosszantotta őket, hogy minden szó nélkül nekimentek a legközelebb álló démonnak. Hirano és Gahonar annyira meglepődtek, hogy nem volt elég idejük ahhoz, hogy kellően védekezni tudjanak. Inuyasha a karmaival nagyon súlyosan megsebezte Hiranot, aki szinte teljesen elvesztette a jobb karját a támadásba. Miroku is kipróbálhatta, hogy mennyire hatásos a medál, amit kapott. Nagyon erősnek bizonyult, mert egy egyszerű sebző bűbáj, hatalmas kínokat okozott Gahonárnak. Ezt a másik két démon látva rögtön fogták a sérült testvérüket és eltűntek, de távozás előtt, még Nurono még elsziszegett valamit, amit csak a testvére értett meg.

-A jóslat!

Mikor a démonok eltűntek a fiúk a lányokhoz fordultak, akik teljesen elfeledkeztek magukról és csak némán álltak, mert nem tudták elhinni, hogy ennyire erősek a fiúk. Miroku és Inuyasha csak nézték a lányokat, majd elvörösödve elfordultak. A lányok csak most kaptak észbe, és gyorsan magukra terítették a takarójukat.

-Nagyon sajnáljuk!- mondta Sango.

-Sajnos még így sem vagytok kellően biztonságban. Úgy látom addig nem fognak békén hagyni benneteket, amíg nem érik el a céljukat.- mondta bölcselkedve Miroku.

-Igaza van Mirokunak! Gyertek a szobánkba és vigyázunk rátok!- mondta Inuyasha

-Hát persze!- felelte dacosan Kagome.

-Akkor is átjössz!- mondta Inuyasha és felkapta Kagomét a hátára.

Sango ezt látván inkább magától ment. Amikor átmentek, akkor a fiúk illedelmesen átadták a helyüket a lányoknak, és gondosan betakarták őket. Kis idő múlva a lányok elaludtak. Sok gondolkozás után a két fiú odafeküdt a két lány mellé és óvatosan átkarolva elaludtak. Másnap mindenki kipihenten ébredt fel. A lányok csak most vették észre, hogy kik aludtak mellettük, de nem volt szívük felkelteni őket, mert olyan aranyosak voltak így. Amikor felkelt mindenki, csak nézték egymást és mosolyogtak. Mind a négyen boldogok voltak, mindenki tudta, hogy mit érez a másik iránt. Miroku olyan tett, amit nem is gondolt senki. Egy gyenge, de mégis erőteljes puszit nyomott Sango homlokára és utána felkelt. Nagyon rövid idő múlva, már indulásra készen voltak. Amíg el nem hagyták a falut, a két szerelmes pár kézen fogva mentek, hogy elijesszék a falusiakat.

Az idő gyorsan telt, mert már egy hete rótták az utat, de nem találtak a démonokra. Sokat beszélgettek arról, hogy nagyon könnyen elbántak eddig velük. Ez nagyon idegesítette őket, mert ha ilyen gyengék volnának, akkor nem egy csapat papnő kéne, ahhoz, hogy megvédjék a falukat.

-Fiúk! Sango és én nagyon sokat gondolkodtunk és arra jutottunk, hogy a démonok mindig csak akkor jelentek meg, amikor egyedül voltunk, azért ha meg akarjuk ölni őket, akkor csalinak kéne használni minket.

-Ezt most nem gondolod komolyan?- mondta megrökönyödve Miroku.

-De igen! Tudom, hogy nagyon féltetek, de nem engedhetjük, hogy meglógjanak.

-Igazad van, de nem lesztek csalik! Megtalálnak, ha akarnak.

-Igen, de fognak jönni, ha itt vagytok, mert csak minket akarnak. Rájöttünk arra is, hogy minden történetben a nők voltak a főszerepben. Mindig ajándékok voltak. Lehet, hogy ebből merítik az erejüket.

-Most, hogy mondod! Tényleg mindig ez volt a mesék központjában.- mondat elgondolkozva Inuyasha.

Sokat tanakodtak így, de egy rövid idő múlva a lányok nagy rábeszélése mellett a fiúk belementek a dologba. Megbeszélték a haditervet, hogy hogyan csalják csapdába őket. Este a lányok elmentek egy ártatlan sétára, aminek a célja a démonok esetleges elkapása volt a cél. Nagyon sokat mentek, amikor egy szép tisztáshoz értek. Látszólag nem volt semmi különös itt, de valamiért a lányoknak az volt az érzése, hogy figyelik őket. Nem sokára a gonosz aurát is megérezték, de még ne láttak semmit és senkit.

-Gyertek elő! Csak nem féltek tőlünk?- mondta Kagome

Ekkor négy démon lépett elő az erdőből. Teljesen körbekerítették a lányokat, de a lányok látszólag nem ijedtek meg.

-Ugye hiányoztunk?- mondta gúnyosan Korrono.

-Nem beszélgetni jöttünk ide. És ha nem csal a szimatom, akkor ti sem.- mondat Sango.

-Ahhoz képest, hogy nők vagytok, nagyon harciasak!

-Á!! Te nem is láttál még minket igazán harcolni.- mondta büszkén a miko.

-Akkor lássuk, hogy mit tudtok!- mondta Nurono.

Eddig a közelben várakozó Inuyasha és Miroku aggódva nézte a két lány harcát. Nagyon aggódtak értük, mert csak most döbbentek rá, hogy mennyire fontosak nekik a lányok.

Korrono és Hirano neki esett a két lánynak, akik felettébb ügyesen védték a támadásokat, majd egy váratlan pillanatban ők támadtak. Sango a bumerángot használta, ami nagyon erős fényt bocsátott ki magából. Ez nagyon megvakította a démonokat, mert nem látták, hogy feléjük megy a fegyver.

-Hát ez milyen fegyver? Soha nem láttam ilyet.- mondat Gahonar.

Korrono nagyot kapott, de nem esett nagyobb baja. Kagome nyilai nagyon erősek voltak, soha nem voltak ennyire erősek. Hirano a támadások során összeesett. Ekkor senki nem számított rá, de egy hatalmas sötét árnyék elragadta Kagomét és már ment is vele el vele. Inuyasha kétségbeesve rohant utána, de nem érte utol a szörnyet. Egy kis idő után már nem bírta követni és megállt. Ez idő alatt a réten a testvérek elégedetten egymáshoz fordultak és elkezdtek nevetni.

-Nurono! Jó ötlet volt, hogy tereljük el a figyelmüket. Tényleg nagyon erősek, de nekünk úgy is csak a miko kellett.

-Hát igen! Ők akartak csapdába csalni, de mégis nekünk sikerült.- mondta elégedetten. Majd Sangohoz fordult, aki eddig elszörnyülködve nézte a jelenetet.

-Hé! Csak tudd, hogy te is sorra kerülsz! Ha látni akarjátok a barátotokat, akkor gyertek a közeli kastélyunkba!- mondta Nurono.

-Rendben! Úgy is tudom, hol van!

A démonok eltűntek Sango szeme elől. Miroku kétségbeesve rohant oda a lányhoz.

-Sango! Jól vagy?

-Ezt még megbánják.

Ekkor Sango bumerángja hatalmas fénnyel kezdett el vibrálni. A lány soha nem érezte magát ennyire erősnek. Fűtötte a bosszúvágy Kagome miatt. Miroku ezt tudta jól, és őt is átjárta valamilyen ismeretlen erő, ami a démonok iránti gyűlölete fűtötte. Pár óra múlva Inuyasha visszaért, de nagyon rosszul nézett ki. Úgy festett, mint akinek kitépték a szívét. Soha nem érezte ilyen rosszul magát. Saját magát hibáztatta, amiatt, hogy Kagomét elrabolták. Nagyon féltette a lányt. Sango és Miroku elmesélte, hogy a démonok mit mondtak. Mindenki tudta milyen kastélyról beszéltek. Elindultak, hogy megkeressék Naraku kastélyát. Azt hitték, hogy végleg megszabadulnak tőle, de már megint annál az átkozott épületnél kötnek ki. Nagyon rövid idő alatt meg is találták a kastélyt.

Ez alatt a kastélyban Kagome sírni kezdett, mert nem tudott kiszabadulni a szorosan megkötött köteleiből. A négy démon nevetve nézték, ahogy küszködik a lány, de hamar megunták, ezért Nurono felállt és közelebb lépett a lányhoz.

-Ne is próbálkozz. Úgy sem fog sikerülni! Tudod, hogy miért pont kellesz nekünk?

-Nem, de nem is érdekel!

-Azért kellesz, mert a te erőd szükséges ahhoz, hogy mindenek mi uralkodjunk! Még a halottak fölött is.

-A halottak…..

-Igen! Ezek szerint ismered a halottak erdejét, ahova mi nem tudunk belépni.

-Igen!

-Akkor láttad azokat is, akiket megöltünk!

-Sajnos igen!

-Akkor biztos találkoztál azzal a kis aranyos kislánnyal, akit én öltem meg. Őszintén szólva, soha nem volt olyan jó ajándékom.

Ez a kijelentés annyira megdöbbentette Kagomét, hogy nem is tudta, hogy mit csináljon. Végig kellett hallgatnia, hogy Nurono mit művelt a kislánnyal. A mikoban olyan erő és gyűlölet hatalmasodott el, hogy egy finom mozdulattal tépte szét a köteleit, de nem fedte fel a titkát. Amikor a négy démon hangos nevetés közepette távozni akart, az ajtóban egy furcsa erőt éreztek. Amikor visszafordultak Kagome már nem szenvedett a kötelekkel. Sőt felállt és könnyű léptekkel elindulta démonok felé. A lányt olyan erő fonta körbe, amit nem érzett soha. Amikor a démonokra tekintett azt látta, hogy a démonok elsápadnak az ijedségtől. A négy testvér a lányt látta, amint teljesen elfehéredett szemmel lebeg a levegőben, és úgy sétál feléjük. Próbálták megállítani a lányt, de a lány egy gyenge karmozdulattal utat tőrt magának. Kagome valahonnan tudta, hogy itt vannak a többiek, mert érezte, hogy Inuyasha aggódva próbál a nyomára lelni. Kagome elindult Inuyasháék irányába, mert látni akarta őket. Nagyon mérges volt, ami még mindig a levegőben tartotta őt. Valahányszor eszébe jutott Nurono szava és kacaja sokkal erősebbnek és mérgesebbnek érezte magát. Ilyenkor a körülötte lévő erő hatalmasabb volt.

A többiek keservesen kerestek valamilyen nyomott, ami elvezeti őket Kagoméhoz. Inuyasha valamilyen érthetetlen okból tudta, hogy közeledik Kagome. Egy rövid idő múlva mindenki látta, hogy valami közeledik feléjük. Nagyon lassan, de hatalmas ereje van. Amikor jobban megnézték, hogy ki jön, nagy meglepetésükre Kagomét vélték felfedezni.

-Ka…..gome!- mondta csodálkozva Inuyasha

-Ez hogy lehet? Ez lenne az az erő, amit Leirra elmondott?- mondta Miroku.

Kagome lassan odaért hozzájuk, de haragja nem lankadt, ezért még mindig a levegőben lépkedett.

-Kagome!- üvöltötte Sango.