Kagome angyala

By Orsi

Már 6 éve vannak együtt. Kagome nagyon megszerette ezt a kis csapatot. Ezért nem tanult tovább, hanem a középkorba költözött, de néha meglátogatta a családját. Inuyasha és Kagome között most sokkal jobb a kapcsolat, mint bármikor is volt. Egy éve összeházasodtak Mirokuékkal együtt. A kis csapat Kaede falujában telepedett le, mert segíteni akartak neki. Az ékkő már majdnem teljes volt, csak pár darab hiányzott belőle. Kettő Kougánál volt, egy, pedig Sango öccsénél. Ezeket még nem akarták elvenni, de egyszer kénytelenek lesznek. Éppen a kis házukat takarították, amikor Kagome elgondolkozva motyogott magában.

-De… mit jelent? Olyan… értelmetlen az egész.

-Kagome neked mi bajod?- kérdezte Sango

-Semmi! Csak már napok óta van egy álmom, ami nagyon értelmetlen!

-Mi az?- csatlakozott a beszélgetésbe Miroku

-Állandóan azt álmodom, hogy szárnyaim vannak, és én vigyázok a világra, de nem tudok rendesen rá vigyázni, mert túl sok gond van. Ezért valaki azt mondja nekem, hogy csak erre a kis falura és rátok vigyázzak. Azt mondja, hogy nagy erő birtokában vagyok, csak még nem tudom kezelni. Ezt álmodtam a múlt héten minden nap. Az előző éjszaka próbáltam felszállni, de nem tudtam, mert visszahúzott a szívem.

-Ez… olyan…

Azzal Miroku elrohant. Mindenki értetlenül nézett utána, nem értették, hogy hova szaladhat. Inuyasha aggódva átkarolta Kagomét. A lány megcsókolta férjét, majd hozzábújt.

-Akkor már tudom, hogy miért alszol olyan rosszul napok óta. Miért nem szóltál nekem, te kis buta?

-Nem kell aggódnod ezek csak álmok. Nincsen jelentősége.

Miroku kifulladva visszaérkezett, a kezében egy tekercset szorongatott. Lihegve odaadta Kagoménak, hogy olvassa fel.

-Mi ez?- kérdezte Kagome

-Ez egy régi történet egy lányról, akinek szárnyai voltak. Olvasd fel, mert ez magyarázatott ad arra, hogy miért álmodsz erről.

„200 évvel ezelőtt élt egy lány, aki szárnyakkal rendelkezett. Azért született erre a világra, hogy védelmezőjeként szolgáljon. Az ő ura az Isten, aki küldetést bízott rá. Egy személyt kellett megvédenie, aki meg sem született, de a lány elbukott és így halála előtt megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem védi azt a személyt. A szárnyakkal rendelkező lány mindig újjászületik a kiválasztott lányban.”

-Akkor ő egy angyal volt?- kérdezte Sango

-Valami olyasféle.- mondta Miroku

-De angyalok nem léteznek!- mondta Inuyasha

-Ez nem igaz! Amíg ide nem kerültem, én is azt mondtam, hogy szellem és félszellemek sem léteznek és most egy félszellem a férjem.

-Ez igaz! De azt nehezem tudom elképzelni, hogy 200 éve szárnyakkal rendelkező lányok repdestek itt.- mondta Inuyasha

-Nem volt olyan sok belőlük. Ahogy tudom a történetet, csak ő volt. Isten csak őt küldte, mert akart egy utolsó esélyt adni az embereknek. Mivel az angyal elbukott így elúszott az utolsó esély arra, hogy bárki is megváltoztassa az embereket.- mondta Miroku

-Ha ez igaz, akkor csak egy személytől kérdezhetjük meg, aki 200 éve is élt.- mondta Kagome

-Ugye nem a bátyámra gondolsz?

-De!

-Az biztos, hogy kibékültünk, de nem annyira jó a kapcsolatunk, hogy csak úgy átruccanjunk hozzá.

-Akkor épp itt az ideje.- mondta Kagome és elkezdte húzni Inuyashát.

Sango és Miroku úgy döntöttek, hogy velük mennek. Shippou és Kirara maradtak és vigyáztak a házra.

Inuyasha szaglására tudtak csak hagyatkozni, ezért pár óra múlva rátaláltak Sesshoumarura és a kis csapatára. Rin és Yaken épen tűzifát gyűjtött. Sesshoumaru a fa alatt pihent, amikor megérezte az öccse szagát.  Rin nagyon örült, hogy itt van Kagome, mert nagyon szerette a mikot.

-Szia öcsém! Mit keresel itt? Nem szoktál csak úgy megkeresni.

-Látod Kagome, hogy ezt fogja mondani!

-Látom! Sesshoumaru tudnál nekünk segíteni egy kicsit.

-Attól függ, hogy miről van szó! Ha Inuyashát kell tanítani harcolni, akkor nem, mert ő egy reménytelen esett.

-Te!

Kagome ezen nagyot nevetett Sangoval és Mirokuval együtt. Inuyasha annyira mérges volt, hogy tiszta vörös képpel hátat fordított a csapatnak. Még Sesshoumaru is elmosolyodott ezen.

-Tehát miben kéritek a segítségem?

-Arról van szó, hogy te 200 éve is éltél nem?- kérdezte Kagome

-Akkor éltem a fénykoromat, de miért? Csak nem az életkoromra vagytok kíváncsiak?

-Nem, dehogy! Arról van szó, hogy te hallottál, vagy láttad azt a lányt, akinek szárnyai voltak? Úgy 200 éve élt itt.

-Látni nem láttam egy szer sem, mert azt mondták, hogy nem mer lemerészkedni a földre, de azt halottam, hogy sokan látták őt az égen repülni. Azt mondták, hogy fénylő szárnyi voltak és olyan gyönyörű volt a lány, hogy a legszívtelenebb szellem is szerelmes lett belé. Azt mindenki tudta, hogy hol jár, mert állandóan énekelt és olyan fülbemászó hangja volt, hogy mindenki hallotta. De én úgy tudom, hogy meghalt, nem?

-De! Csak már hetek óta vannak furcsa álmaim egy lányról, akinek szárnyi vannak. Azt nem tudod, hogy hol élt?

-Ez téged miért érdekel? Egy halandó nem közelítheti meg azt a helyet.

-Ne becsüld le a halandói erőmet, megértetted? Amúgy azért érdekel, mert ha oda elmegyek, akkor remélem, hogy sokkal több emlék jut róla eszembe. Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért álmodok róla.

-Értem! Ahogy én tudom, északon a legmagasabb hegyen feküdt az otthona. Annak is a legtetején. De csak úgy mehettek el, ha én is veletek megyek.

-Te miért akarsz velünk jönni?- kérdezte Inuyasha

-Két okból! Egy, mert kíváncsi vagyok arra a lányra, másik, hogy a szeretett öcsémmel legyek.

Ezen mindenki nagyot nevetett, még Sesshoumaru sem tudta megállni, hogy el ne mosolyogja magát. Inuyasha dühöngött mérgében, de egy kis idő múlva már ő is mosolygott. Sesshoumaru sokat változott, amióta kibékült az öcsével. Ezt a változást Naraku halála okozta, mert végül sikerült megbosszulniuk mindent.

-Jól van, akkor holnap indulunk. Rin és Yaken is jön?- kérdezte Kagome

-Nem! Ők itt maradnak.

-Az nem jó! Menjenek hozzánk. Shippou ott van, legalább Rin játszik egy kicsit.

-Én már nem vagyok olyan kicsi, de régen láttam Shippout. Ugye Sesshoumaru nagyúr elmehetünk oda?- kérte Rin

Sesshoumaru csak bólintott. Már aznap elindultak Kaede falujába. Rin, Yaken és Aun hamar eltűntek. Másnap indultak is. Kagome elmesélte, hogy újra álmodott a lányról, csak most ő volt a lány és repült a felhők között.

Úgy egy hete mehettek, de még messze volt a hegy, ahová tartanak. Mindenki elfáradt kivétel Sesshoumaru és Inuyasha. Sango nagyon gyengének érezte magát és szédült is. Kagome ezt észrevette rajta, de nem akart szólni neki. Estére egy szép tisztáson szálltak meg, amely mellett volt egy szép kis patak. A lányok úgy döntöttek, hogy elmennek fürdeni, így Sesshoumarura bízták, hogy ne hagyja, hogy Miroku leselkedjen. A lányok pár órát töltöttek a vízben.

-Sango! Mi bajod van? Olyan rosszul nézel ki.

-Nem tudom! Szédülök, és nagyon hamar elfáradok. Sokszor éreztem ezt az elmúlt napokban.

-De nem tudod az okát?

-Bárcsak tudnám, de sajnos… Amúgy te és Inuyasha jól megvagytok?

-Igen! Soha nem voltam ilyen boldog. Az még boldogabbá tesz, hogy a felesége vagyok. Már csak gyerekek hiányoznak.

-Lehet, hogy kéne neked egy gyerek?

-Nem tudom, de sokat álmodozom egy gyerekről. Most már menjünk vissza, mert azt fogják hinni, hogy elszöktünk.

-Jól van! Sokat álmodsz arról a lányról?

-Igen! És mostanában sokkal intenzívebb is az álom. Néha azon gondolkodom, hogy szenved-e az a lány, mert mostanában csak szomorú álmok jutnak az eszemben.

A két lány visszaindult a szálláshelyükre. A fiúk már nagyon aggódtak, hogy hol lehetnek ilyen hosszú ideig. Az éjszaka Kagome megint álmodott.

Hajnalban Inuyasha keltette fel.

-Kagome! Ébredj! Mi bajod? Olyan nyugtalan voltál álmodban, és állandóan azt mondogattad, hogy ne ölje meg.

-Tudom! Most szörnyű volt az álmom. Azt álmodtam, hogy a lány végre fel tudott repülni magasra, de egy szellem észrevette és megtámadta. Az angyal könnyen elbánt vele, de a védence, akit meg kellett volna védenie sajnos megsérült és éppen meg akarták ölni. El kezdett ordítani, hogy ne öljék meg, de sajnos túl késő volt. A másik szellem megölte a védencét. Erre az angyal olyan dühös lett, hogy azon a környéken mindenkit megölt. Erre Isten elvette a szárnyait, és a földre taszította halandóként. Ezt nevezték elbukásnak. A lány haláláig egyfolytában sírt, így a halála után is szomorúságban élt tovább.

-Ez tényleg szörnyű, de nem tudod, hogy miért álmodod ezt?

-Bárcsak tudnám, mert akkor meg tudnám szüntetni őket. Ezért akarok odamenni, ahol az a lány élt, hátha ott választ találok a kérdéseimre, de van egy érzésem, hogy sokkal több kérdést kapok, mint választ.

-Majd holnap kiderül. Szerintem oda fogunk érni holnapra.

Ez így is történt. Mire lement már látták a barlang száját, ahol elméletileg a lány élt. Úgy döntöttek, hogy még nem mennek fel, mert sötét van, és nem tudhatják, hogy mi várja őket. Az estét egy helyormon töltötték. Másnap indultak is felfelé. Nem kellett sokat menni, mert hamar megtalálták a barlangot. Kagome habozott, hogy bemenjen-e, de Inuyasha kérésére belépett. Nem tapasztalt semmi különöset, ezért már nem aggódott annyira. Ahogy bentebb mentek egy szép kis szálláshelyet láttak. Kagome belépett a közepébe és körülnézett.

-Ott aludt és abba sarokban imádkozott mindig.

Mindenki követte a szemével a miko magyarázatát. Kagome odaszaladt az egyik falhoz és elszörnyülködve nézte. Inuyasháék is odamentek és csak karmolásokat és sötét foltokat láttak a falakon.

-Vér!- mondta Sesshoumaru

-Hogy mi?- kérdezte Miroku és Sango

-Ez az egész fal vértől bűzlik.- mondta Inuyasha- Kagome? Itt mi történt?

-Itt… bűntette… magát, mert…- Kagome nem tudta befejezni, mert sírni kezdett.

-Mi történt?- kérdezte Miroku

-Azért… bűntette magát, mert… nem tudta a… a világot megmenteni… és, mert a… pártfogoltja meghalt.

-Nem azt mondtad, hogy Isten bűntette meg?- kérdezte Inuyasha

-De! A büntetése… az volt, hogy… saját… magának szedje le a… a szárnyait.

-Mi? Ez kegyetlenség!- mondták szinte egyszerre

-Ez annak hangzik, de… az a legrosszabb, hogy… ő kérte az Istent, hogy… ez legyen a büntetése. De nem csak levágta, hanem…

-Mi?- kérdezte Sango

Kagome előre lépett és kinyújtotta kezét. Az a fény jelent meg a kezében, amivel még találkozásukkor elűzte a szellemeket, de ez más volt. A fény erősebb lett és a fal felé vette az irányt, amikor elérte azt, a falon fényesen megjelentek betűk, majd mondatok is.

Mindenki csodálkozva nézte, ahogy a miko eléjük varázsolt egy szöveget.

-Honnan tudtad, hogy itt van?- kérdezte Sesshoumaru

-A lány súgta meg. Lehet, hogy ő halott, de a szelleme itt van velünk. Nézzétek!

Kagome hangosan el kezdte olvasni a megjelent szöveget.

„Megfosztottam magam a szárnyimtól, hogy így büntessem magam azért, hogy egy szent lélek eltávozott innen. A legfontosabb feladatom Kagome védelme volt, amit Isten bízott rám, soha nem gondoltam volna, hogy nem tudom teljesíteni a feladatot. Kagome halála előtt azt mondta, hogy újra fog születni, hogy teljesítsem a feladatomat, és nem büntessem magam az élet végéig. Ezt az ígéretemet is megszegem most. Nincs értelme így élnem, hogy nincs itt velem. Kagome 7 éves kora ellenére sok mindennel megajándékozott és soha nem felejtem el a síros arcát, amikor nem engedtem meg neki, hogy velem repüljön, de ez már mit sem számít. Azért küldött Isten, hogy rá vigyázzak, de ittlétem alatt rájöttem, hogy Kagoménak több ereje van, amit én el tudok képzelni. Nekem Isten lányára kellett vigyáznom. Ezt azért írom le, hogy ha esetleg újraszületik Kagome, akkor tudja, hogy én mindent csak érte tettem. A bosszú is érte volt. Sajnálom Kagome!”

Mindenki döbbenten hallgatta végig, majd Kagoméra néztek.

-Nem is tudtam, hogy 200 éve itt éltél.- mondta viccesen Sesshoumaru

-Hogy éltem volna! Szerinted én ilyen öreg vagyok halandó létemre? A Kagome név nem olyan gyakori név, de az lehetetlen, hogy én…

-Az képtelenség is! Találtál valamilyen választ az álmaidra?- kérdezte Inuyasha

-Nem!

Kagome a barlang közepébe sétált és letérdelt, mert nem értett semmit. Egy darabig nem is történt semmi, ezért a többiek is szétnéztek jobban. Egyszer csak Kagome felkiáltott fájdalmában. Mindenki Kagome felé fordult és látták, hogy Kagome teste a levegőben lebeg, és arany gömbök veszik körül. Inuyasha már éppen szaladt volna Kagome felé, de Sesshoumaru elkapta a kezét.

-Hagyjad! Hátha most választ kap a kérdéseire.

-De nem látod, hogy szenved?

Kagome lassan visszatért a földre. Már nem kiabált, hanem lassan kinyitotta a szemét. Olyan nyugodt és tiszta volt a szeme, hogy mindenkinek elállt a szava tőle.

-Mutasd magad Hisako!- mondta Kagome, de a hangjában egy másik személy hangját is fel lehetett ismerni.

Ekkor egy kisebb szentélyből erős fény áradt és megjelent egy lány. Kék kimonót viselt és a szárnyi helyén egy-egy csonk volt, ami még véres volt. Szomorúság áradt a szeméből, senkire nem nézett, csak a földet bámulta. Kagome tett egy lépést felé.

-Hisako! Nézz rám, kérlek!

Hisako könnyeket hullajtva felnézett és szemben találta magát Kagoméval. Hisako szemeiben a csodálkozás mellett valamilyen boldogság is megjelent. A többiek ahogy látták az angyalt, teljesen megsajnálták. Sango még sírt is miatta.

-Kagome! Úrnőm!

-Igen, de nem vagyok az úrnőd.- mondta Kagome kimérten

-Ne haragudj a butaságomért! Olyat tettem…

-AZT JÓL HISZED, HOGY HARAGSZOM! HOGY TEHETTED EZT? MEGÍGÉRTED!!!

-Sajnálom, de amikor elvesztettelek, akkor teljesen kiborultam és nem tudtam irányítani az érzéseimet. Az elvesztésedért büntettek az Isten.

-OSTOBA! NEM AZÉRT, MERT ELBUKTÁL, HANEM AZÉRT, MERT LEMÉSZÁROLTAD A FÉL VILÁGOT MIATTAM. MEGÖLTÉL ÁRTATLANOKAT IS.

Ahogy Kagome kiabált, körülötte a föld remegni kezdett. Nagyon ijesztő volt, ahogy a düh átjárta. Még Sesshoumaru is harcra készülődött.

-Tudom! Ezért kértem, hogy hagy én csináljam a büntetést. Ezt is miattad tettem…

-NE TEGYÉL ÉRTEM SEMMIT, TE OSTOBA!

Olyan áradt Kagome testéből, hogy Hisako a falnak esett. Erre Kagome megenyhült és odasétált hozzá.

-Hisako! Mindent félreértettél, mert én nem vagyok Isten fia! Az biztos, hogy nagy hatalmam van, de az azért van, mert a nővéred lánya vagyok. Mivel ő nem vigyázhat rám és addig nem léphetek be a mennyországba, amíg egy kis időt nem töltök a földön, Isten ideküldött téged, hogy vigyázz rám. A bukásod nem miattad történt, hanem miattam. Nem voltam olyan erős, hogy megvédjem magam. Isten az utolsó pillanatban közölte velem, hogy meg kell halnom, hogy egy kicsit később újra próbáljam az életet.

-De akkor miért fosztott meg…

-Azért mert gyilkoltál! Ezt nem érted, ugye? Na mindegy! Kevesebb, mint 200 évvel ezelőtt Isten leküldött, hogy szülessek újjá. Ugyanúgy a Kagome nevet kaptam. Én lettem Kagome Higurashi. Most voltam olyan erős, hogy tudat alatt tudjak neki jelezni, hogy ide kell jönnie.

Ekkor Inuyasháék felé fordult, akik tátott szájjal nézték a történteket.

-Ne aggódjatok! Én nem szálltam meg a testét. Csak most üzenek rajta keresztül, én soha nem léteztem benne. Csak néha tudom irányítani, de mindig visszaver, ezt még most sem tudom, hogy hogyan. Inuyasha! Kagome szeret téged és ezt, nem miattam érezte, hanem ő érzi. Én nem mondtam neki semmit.

-Jól van, de honnan tudjam, hogy nem hazudsz?

-Az angyalok nem hazudnak soha! Hisako! Az a feladatod, hogy megvédd ezt a kis társaságot minden bajtól, de főleg Kagomét. Visszakapod a szárnyaid! Egy valamit még meg kell kérdeznem Inuyashától. Kérlek, gyere ide!

Inuyasha odasétált Kagoméhez. A lány mosolygott és csillogott a szeme, amikor meglátta a félszellemet.

-Azt szeretném megkérdezni, hogy engedélyezed-e, hogy Hisako Kagome testében éljen és csak a hívásra jöhet elő.

-Ezt miért éntőlem kérdezed? Kagome testéről van szó!

-Ő az áldását adta, de azt mondta, hogy kérdezzem meg a férjét, akit annyira szeret. Tehát?

-Nem fogja befolyásolni semmiben?

-Nem!

-Nem fogja zavarnia az életünket?

-Nem!

-Mindig segíteni fog?

-Igen!

-És…

-Inuyasha nem bonyolítsd túl a dolgokat! Fekszik!

Inuyasha elterült a földön. Amikor felnézett nem harag volt a szemében, hanem megkönnyebbülés.

-Úgy látom tényleg nem fog zavarni senkit. Rendben van!

-Köszönöm! Hisako te Kagome testében fog élni, mint egy jótevő angyal. Csak a hívására jöhetsz elő, megértetted? És ha valami baja esik, akkor ne dühöngj, mert semmi baja nem lesz. Isten mindig vigyázz rá. Amikor eljön az ő ideje, akkor kiszáll a testéből az én lelkem egy kis darabja és te is távozhatsz. Kagome persze nem addig fog élni, mint egy közönséges halandó, hanem vegyük úgy, hogy egy félszellem életkorával fog rendelkezni. Ez Inuyashának is egy ajándék.

-Értettem!

Ekkor fényesség áradt szét Hisako szárnyinál és újra teljes és gyönyörű szárnyi lettek. Ezután imára összetette a kezeit és egy fényes gömbbé alakulva Kagome testébe szállt. Ezután az idegen Kagome is eltűnt és helyén a megszokott Kagome állt. A lány gyengén a földre esett. Inuyasha rögtön odarohant hozzá és a karjaiba kapta Kagomét.

-Kagome! Jól vagy?

-Igen, csak nagyon legyengültem, de nem lesz semmi bajom.

-Oké! A mai napot itt töltjük, hogy kipihenje magát Kagome, de holnap visszaindulunk.- adta az utasítást Sesshoumaru.

Mindenki igazat adott neki és el kezdetek helyet nézni maguknak. Késő estére Kagome már kipihente magát. Amikor felébredt csak Inuyashát és Sesshoumarut látta ébren. Odament hozzájuk és leült. Inuyasha és a szellem barátságos hangon meséltek egymásnak. Egy kis idő után Sesshoumaru Kagoméhoz fordult.

-Szóval képes vagy az angyalodat használni?

-Mondhatjuk így is! Csak az én kérésemre jöhet elő.

-Akkor most ő hallja, hogy miről beszélünk?- kérdezte Inuyasha

-Azt nem tudom!... Kérdezzük meg! Hisako gyere elő.

Ekkor egy halvány fény jelent meg Kagome feje felett, majd a miko mellett megjelent Hisako. A szárnyi az egész teret betöltötték.

-Miért szólítottál?

-Nem tudod eltűntetni a szárnyaid?- kérdezte Sesshoumaru

-De!- azzal a hatalmas szárnyak eltűntek.- Szóval miért hívtatok?

-Arra kíváncsiak a fiúk, hogy hallasz-e mindent, amit mi beszélgetünk?

-Amíg nem kéred addig nem! De neked ezt tudni kéne.

-Honnan kéne tudnom a szavakat? Csak azt súgta meg Kagome, hogy hogyan hívjalak elő, de a többiről nem tudok.

-Arra neked kéne rájönnöd!

-Meséld el a történeted!- kérte Sesshoumaru

-Miért tenném?

-Mert kíváncsi vagyok rá! Ennyire nehéz felfogású vagy?

-Na látod! Ezért utálom a szellemeket, mert mind azt hiszik, hogy annyira okosak, pedig egy- odahajolt Sesshoumaruhoz és egy centire tőle megállt.- SENKIK…

-Hogy merészeled…

-Hagyjátok abba, különben rosszul jártok!- emelte fel a hangját Kagome

-Egy halandó…

-Sesshoumaru! Ha nem hagyod abba, akkor lesz okod harcolni Hisakoval, megértetted? Engem nem olyan könnyű megijeszteni. Nem csak Hisakonak van hatalma feletted, hanem nekem is.

-Na ne viccelj! Pont neked.

Kagome kinyújtotta a kezét és összeszorította az öklét. Erre Sesshoumaru csuklójához kapott, és amikor elvette a kezét, jól látható volt, hogy ott van rajta a lány kéznyoma.

-Ezt hogy csináltad?- kérdezték egyszerre

-Simán az ékkővel. Nem volt nagydolog. Hisako elmondod a történetedet?

-Jól van! 200 évvel ezelőtt Isten hívatott és közölte velem, hogy új feladatot kapok. A világot kell védenem, de közöltem vele, hogy erre képtelen vagyok. Isten ekkor egy személy védelmét bízta rám. Lementem a földre és megkerestem ezt a lányt. Úgy nézett ki, mint most Kagome, csak annyi volt a különbség, hogy ő 7 éves volt. Sok időt töltöttünk együtt. Mindig repülni akart, de soha nem hagytam, mert féltem, hogy valami baja esik. Furcsa kislány volt, mert egy érintésével meggyógyította az elhullott állatokat, és mindig virágzásra serkentette az elhervadt virágokat, ezért azt hittem, hogy ő Isten lánya. Ekkor két szellem megtámadt minket. Az egyiket legyőztem, de a másik addig halálosan megsebezte Kagomét. Kagome a halála előtt elmondta, hogy újjá fog születni, ha Isten úgy akarja és esélyt ad rá, hogy megvédjem mindentől. Aztán meghalt, én meg olyan dühbe jöttem, hogy szinte az egész területen kiirtottam minden élő személyt. Volt köztük ember és szellem egyaránt. Mikor végeztem velük, akkor mentem volna tovább pusztítani, de Isten megállított. Kiszabta a büntetést és én vállaltam, hogy magam végzem el. Azt nem mondom, hogy nem szenvedtem, de egy szót sem szóltam, mert megérdemeltem. Megmutattam, hogy egy angyalnak milyen ereje van és ez volt a legnagyobb baj. Ennyi a történetem.

Mindenki döbbent csöndben hallgatta végig. Senki nem tudta elképzelni, hogy egy angyal teljes ereje képes elpusztítani a világot. Még Sesshoumaru is hallgatott és magában elfogadta, hogy Hisako ha akarja, akkor sokkal erősebb nála. A csöndet Kagome törte meg.

-Hisako! Most térjél vissza, majd hívlak még.

Azzal eltűnt Hisako. A hármas csöndben ült még egy darabig, majd Sesshoumaru felállt, hogy elmenjem pihenni egy kicsit. A többiek is lefeküdtek. Másnap el is indultak. Éppen hogy elérték a hegy lábát egy csapat szellem támadta meg őket. Mindenkire jutott két szellem. Nagyon erősnek bizonyultak, mert sokáig elbajlódott a kis csapat. Még Sesshoumaru is megsérült, és a sebe lelassította. Inuyasha próbált mindenkinek segíteni, de ő is nagyon megsérült. Kagome is küzdött, de nem bírta sokáig.

-Hisako, gyere elő!

Ekkor fényesség támadt és előlépett kiengedett szárnyakkal Hisako. A szellemek annyira meglepődtek a látványon, hogy a csatát is abba hagyták egy pillanatra. Hisako Kagome felé nézett.

-Kérlek, mentsd meg őket! Ők az életem!

Hisako csak bólintott és már repült is felfelé. Olyan csodálatos látványt nyújtott, hogy Kagome könnyei el kezdtek csorogni. Hisako egy gyors kört tette a levegőben és nekitámadt az első szellemnek. Kitette a kezét és el kezdett énekelni. A szellem a fülére tette a kezét, majd összeesett. Így már Sesshoumarun egy szellem sem volt. A szellem a fának dőlt és úgy nézte tovább a fejleményeket. Hisako fordult még egyet és Sango szellemére fordult. Azt a szellemet egy szárnycsapással elintézte. Miroku szellemét, amit még nem sikerült ártalmatlanítani egy tollból átváltozott karddal intézte el. Inuyasha szellemét már nagyon könnyű volt elintézni, mert a félszellem nagyon legyengítette. Amikor Hisako Kagome felé fordult látta, ahogy egy szellem éppen ketté akarja szelni, ezért nekitámadt, de valaki megelőzte. Inuyasha egy kardcsapással megölte a szellemet. A másikkal Hisako végzett. Amikor a csatának vége lett Kagome mindenkihez odament és megnézte a sebeit. Hisakonak bűntudta volt, mert majdnem megint elbukott. Ezt Inuyasha észre is vette és odament hozzá.

-Hisako! Nem kell magadat büntetni, mert nem tudsz mindenhol lenni. Azért vagyunk egymás barátai, hogy vigyázzunk egymásra. Ha te lettél volna, akkor ki segít neked?

-Senki! Én mindi csak magamra számíthatok.

-Ezt nagyon rosszul gondolod, mert mi megvédünk, mert a barátunk vagy!

-Tényleg?

-Igen! Segíts Kagoménak, mert egyedül nem boldogul, rendben?

Hisako csak bólintott és odament Kagoméhoz. Közben eltűntette a szárnyit. Kagome Sesshoumaru segítségére küldte. A szellem nem nagyon akart segítséget elfogadni, de Hisako nem tűrt ellenállást, így Sesshoumaru hagyta magát ellátni.

-Nem értem, hogy miért csinálod ezt! Én egy szellem vagyok, de te mégis segítesz.

-Ennek egyszerű magyarázata van. Kagome azt kérte, hogy segítsek, és nekem teljesítenem kell, amit ő mond.

-Értem! Amúgy…

-Mi van?

-Csodálatos látvány nyújtottál, amíg repültél.

Hisako elpirult, majd szó nélkül folytatta a szellem ellátását. Mikor végeztek Kagome odasétált Hisakohoz. A lány éppen a szárnyait mozgatta és mosolygott. Azt sem vette észre, hogy a miko nézi őt, ezért egy kicsit megijedt, amikor Kagome megszólította.

-Szeretsz repülni?

-Igen, de miért?

Kagome sóhajtott egyet és leült a lány mellé.

-Tudom, hogy nem engem kell megvédened, de ezt a feladatot kaptad így elvégzed a feladatodat. Sokat gondolkoztam ezen. Én nem mondhatom meg neked, hogy mit csinálj, mert nem is én kértelek meg rá, hanem a másik Kagome. Nagyon sajnálom, hogy a terhedre vagyunk, mert látom rajtad, hogy inkább szállnál a felhők között. Tudod, én mindig biztonságban vagyok Inuyasha mellett, de néha ő sem elég ahhoz, hogy megvédjen. Ezt azért mondom, mert te nem védhetsz meg ennyiünket a bajtól, mert ez képtelenség. És nem csak én kapok segítséget, hanem én is segítek ott, ahol tudok. Sokat küzdöttünk együtt Inuyasháékkal, mert Narakut is mi győztük le, de ha mindenki csak engem véd, akkor soha nem győzzük le. A közös erőnk győzte le. Teszed a feladatodat, mert ez a kötelességed, de ha nem lenne az, akkor is megtennéd?

-Hát… Úgy, mint angyal kötelességem segíteni nektek…

-De nem önszántadból! Lehet, hogy ezért sem léphetsz be a mennyországba, mert nem tudod értékelni azt, hogy az ember esendő lény és segíteni kell, akkor is ha az a parancsban meg van tiltva. Ugye, hogy inkább szabad lennél?

-Ezt soha nem mondtam, de mindig szerettem szállni a felhők között, mert ott soha nincs hazugság és álnokság.

-Értem! Akkor soha nem gondoltál arra, hogy a szellemek 200 éve miattad támadtak meg, mert láttak repülni. Az csak véletlen volt, hogy Kagome ott volt. Neki nem kellett volna ott lennie, de utánad eredt, mert szerette nézni, ahogy repülsz. Amikor látta, ahogy a két szellem készül megtámadni, kiabált neked és ezt a szellemek észrevették és megtámadták őt is.

-Ezt honnan veszed?

-Onnan, hogy Kagome mikor megszállta a testem, akkor elmondta az igazat. Részben a te hibád is volt a halála, de nem teljesen és ezt akarta a tudomásodra hozni én általam. Tehát én nem irányíthatlak, mert te nem engemet védesz, hanem a régi Kagomét.

-Ez egy dolog, de most azt parancsolták, hogy rád vigyázzak!

-Hát nem érted? Engem nem kell védened, mert nekem nem tartozol elszámolni valóval. Ha akarsz, akkor szabadon távozhatsz, mert nem leszel megbüntetve, érted?

-Igen, de én nem akarok elmenni. Azt sem tudom, hogy ezt honnan vetted.

-Hisako! Azt ne mond nekem, hogy soha nem gondoltál arra, hogy milyen jó lenne semmilyen kötöttség nélkül csak repülni. Nekem nincsenek különleges képességeim, de azt tudom, hogy erre gondoltál, mielőtt megszólítottalak volna. Ugye, hogy ez így volt?

-Igen! Szeretnék szabad lenni, de ezt a mennyországban tudom csak elérni…

-Ez rosszul hiszed, mert itt a földön is lehet az ember, szellem, angyal vagy bármi más boldog és szabad. Ez mindenkinek az egyéni ügye, hogy hogyan alakítja az életét. Gondolkozz el ezen. Most megyek, mert ahogy látom, a férjecskémnek szüksége van rám.

Kagome felállt és elindult, de pár lépés után megállt és hátrafordult. Látta, ahogy Hisako a földet bámulja és gondolkozik. Kagome csak mosolygott és ment tovább. Kagome odament Inuyashához és segített neki. Ezt végignézte Hisako, majd a többieket vette szemügyre. Csodálkozva látta, hogy mindenki segít a másiknak, és ezt feltétel nélkül teszik. Csak Sesshoumaru volt a kivétel, mert ő teljesen elhatárolódott a többiektől.

„Miért akarja Kagome, hogy a boldogságomon gondolkodjak. Ez egy nagy ostobaság, mert én csak a mennyben lehetek boldog. Az igaz, hogy sokkal jobb a hangulatom, hogy ha őket nézem, de ez nem feledteti velem a repülés örömét, de mégis… Ha őket nézem, akkor már nem is annyira fontos a szárny. Lehet, hogy Kagome erre a boldogságra gondolt? Akkor is meg kell védenem, akkor is, ha azt akarja, hogy menjek el. Azt mondta, hogy nincsen különleges képessége, de ez nem igaz, mert ahogy elmesélte, hogy neki és másnak mi a fontos, sok dologra rávilágított. Lehet, hogy nem is én vagyok az angyal, hanem ő?”

Egész este és éjszaka itt maradtak és Hisako csak ezen gondolkodott. Úgy éjfél felé, amikor még senki nem aludt, mert túl izgatottak voltak a csatától és főleg Hisako erejétől, az angyal felállt és elindult Sesshoumaru felé, akinek még mindi fájtak a sebei. A lány letérdelt mellé és nézni kezdte a szellemet.

-Mit nézel?

-A sebeidet akarom megnézni.

-Nem kell!

-De kell, és erről nem nyitok vitát.

-Megint Kagome küldött?

-Nem! Magamtól jöttem, és segíteni akarok, ha nem gond.

-De gond! Nekem egy nő ne segítsen.

-Akkor jó! Kérlek, vedd le a felsődet!

-Miért?

-Azért, hogy meggyógyítsalak.

-De…

-Te csak azt mondtad, hogy gond, de ezzel még nem tiltottad meg azt, hogy megcsináljam.

Sesshoumaru döbbenten nézte a lányt egy darabig, majd óvatosan levette a fölsőjét. A seb súlyosabb volt, mint azt Hisako hitte, mert mintha meg lenne mérgezve. Hisako a seb felé tette a kezét és becsukta a szemét. A többiek addig csöndben figyelték, hogy mit csinál az angyal, de Kagome tudta és büszke volt Hisakora, mert megértette, hogy mire célzott. Egy darabig nem történt semmi, majd a keze alatt a seb fényleni kezdett és szépen lassan meggyógyult. Ezután kinyitotta a szemét és a szellemre nézett.

-Jobban vagy?

-Nincs semmi bajom! De miért tetted?

-Segítenünk kell egymásnak, hogy tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.

Hisako felállt, majd alig tett meg néhány lépést, összeesett. Mindenki odasietett hozzá. Ez alól Sesshoumaru sem volt kivétel. Kagome felemelte Hisako fejét és megvizsgálta a lányt.

-Nyugodjatok meg! Csak nagyon kifáradt és ki kell pihennie magát. Sesshoumaru segít nekem lefektetnem Hisakot.

Mikor már Hisakot is elhelyezték, a többiek is lefeküdtek aludni. Csak Sesshoumaru volt fenn, mert eléggé kipihente magát, ahhoz, hogy tudjon őrködni. A szellem sokat változott és ezt tudta jól, mert soha nem vigyázott volna halandókra, de valahogy nem is bánta, mert most már nem volt egyedül. Igaz, néha harcol a változás ellen, mert nem akar olyan gyenge személy lenni, mint Inuyasha, aki egy halandót szeret, habár az eltelt évek alatt nagyon megkedvelte Kagomét, mert akármilyen erős is Inuyasha vagy Sesshoumaru, ő mindig megtalálta az irányításukra való lehetőséget. Ezt a tulajdonságát Sesshoumaru nagy tiszteletben tartotta. Ekkor Hisakora nézett, aki egyenletesen lélegzett és úgy nézett ki, hogy boldog, mert néha mosolygott egyet. Csodálta a lány kitartását és a feladat iránti elkötelezettségét. Egész éjszaka fenn volt, csak hajnalban aludt el.

Legelőször Hisako kelt fel, de nemsokára Kagome is kinyitotta a szemét. A miko odament a lányhoz, hogy megvédje, de nagyon meglepődött a lány kinézetén. Hisako nem értette, hogy Kagome miért viselkedik ilyen furcsán, de ekkor megnézte magát és rájött, hogy mi baja lehet a mikonak. Kagome mindenkit felkeltett és megmutatta Hisakot. Mindenki csodálkozva nézett a lányra.

Hisako homlokán egy rombusz alakú fekete minta volt és a ruhája is megváltozott. Már nem a szokásos kék kimonót viselte, hanem egy kék és fehér mintájú ruhát, ami inkább volt jellemző Kagome idejéből való ruhához. Ez egy nadrágos ruha volt, ami rátapadt a testére. Felül viszont egy kisebb ruha volt, amiből kint volt a válla. A csuklója körül aranykarikák köröztek folyamatosan. Gyönyörű látványt nyújtott. Hisako kiengedte a szárnyait, és az történt, amire számított. Sokkal nagyobbak és halvány fény derengett belőle.

-Veled mi történt?- kérdezte Sango

-Visszakaptam az igazi külsőmet.

-De hogyan? Mit csináltál érte?- kérdezte Miroku

-Azt nem tudom! Talán azért, mert sikeresen megvédtelek benneteket.

-Nem azért! Szerintem azért, mert boldog vagy és önzetlenül cselekedtél, amikor meggyógyítottál.- mondta Sesshoumaru

-Honnan veszed, hogy boldog?- kérdezte Inuyasha

-Onnan, hogy én éjszaka nem aludtam és egy sokszor láttam, ahogy mosolyog álmában.

-Akkor ez azt jelenti, hogy visszamész a mennyországba?- kérdezte egy kicsit szomorúan Kagome

-Sajnos igen!

-De azért még találkozunk, ugye?

-Az nem hiszem, mert a mennyországban egy perc, itt egy évet jelent. Mi nagyon sokáig élünk, mert nekünk sokkal lassabban telik az idő.

Ekkor egy fényesség támadt mellettük, majd megjelent egy piros ruhába öltözött nő. Hisako ahogy meglátta, nagyon megörült. Odaszaladt hozzá és megölelte.

-NŐVÉREM! SAJNÁLOM, HOGY NEM VIGYÁZTAM KAGOMÉRA!

-Ne aggódj! Otthon van velem, neked a földi Kagomét kell védened, de ahogy látom ezt a feladatodat sikeresen teljesítetted. Hisako szeretnék kérdezni tőled valamit, és őszinte választ várok.

-Természetesen nővérem!

-Akartad ezt a feladatot?

-Az elején nem, mert nem az igazi Kagomét kellett megvédenem, de egy kis idő múlva rájöttem, hogy Kagome többet ér minden angyalnál, mert ő is egy közülünk. Aztán azt mondta nekem, hogy nem kell többet védenem, mert mindenki egymásra vigyáz feltétel nélkül, és igaza van.

-Boldog vagy itt?

-Igen! Szeretek itt lenni velük!

-Neked most igazából jönni kéne velem a mennybe, de szerintem te szeretnél itt maradni. Mond csak, tudod használni az angyalodat?

-Még nem! Amióta utoljára használtam a mészárlásnál, azóta nem jelent meg a hívásomra. Alkalmatlan vagyok rá, hogy a társamnak nevezzem.

-Értem! Akkor maradj itt, de ezt Kagoménak kell kérnie, mert fenn minden szavát jegyzik. Kagome szeretnéd, hogy maradjon Hisako örökre?

-Igen!

-Akkor kérd Istent!

Kagome lehajtotta a fejét és vett egy hatalmas levegőt. Ahogy kifújta felnézett az égre és kinyitotta a szemét.

-Azt szeretném, hogy Hisako maradjon velünk örökre.

-A kívánságod valóra vált, Hisako vigyázz magadra és gyakorolj. Lehet, hogy a húgod meglátogat majd néha.

-Jól van! Üdvözlöm Kagomét.

Amikor eltűnt Hisako nővére, mindenki Hisakot nézte, aki erre elvörösödött. Hosszú kínos percek teltek el csendbe, majd Inuyasha szólalt meg először.

-Akkor te most itt maradsz velünk?

-Igen!

-Neked van egy húgod?- kérdezte Miroku

-Igen! Van egy húgom és két nővérem, de sajnos a legidősebb nővérem már nem jöhet le ide és én sem találkozhatok vele, mert olyan hatalmas ereje van, hogy ha nem zárja el az erejét, akkor a puszta jelenléte is elpusztíthatja a világot.

-Ez, hogy van? Azt mondjátok, hogy ti angyalok vagytok, de akkor miért tudtok annyi pusztítást véghez vinni?- kérdezte Sango

-Ez nagyon egyszerű! Az angyalok az igazságot és egyéb boldog dolgokat képviselnek, de sajnos ebben a világban sok gonoszság van, tehát, ha egy angyal a földre a száll olyan hatalmas mennyiségű jó energia szabadul fel, amit a gonosz energia nem tud elviselni és elpusztul. Ha egy angyal használja az erejét, azt nem azért teszi, mert pusztítani kar, hanem a jó energiákat használja a gonosz ellen. A világ amióta létezik, azóta csak ez a két energia harcol egymás ellen. Mi azért vagyunk, hogy ezt az egyensúlyt fenntartjuk, mert ha valamelyik energia túlsúlyba kerül, akkor a világ elpusztul. Ezért nem avatkozhatunk be néhányszor a szörnyű gyilkosságokba és egyéb gonoszságoknak.

-Szerintem ez a gonoszság, mert hagyjátok elpusztulni az embereket az egyensúlyért.- mondta Inuyasha

-Mindenkinek igaza van, de ez nem a mi feladatunk, hogy Isten munkáját bíráljuk. Hisako, nekem arra a kérdésre válaszolj, hogy milyen angyalodról volt szó.- kérdezte Kagome

Mindenki csak erre a kérdésre várt, de senki nem merte megkérdezni, mert nem voltak olyan biztosak abba, hogy ezt mondta neki a nővére. Hisako egy kicsit meglepődött a kérdésen, mert nem számított rá, hogy ezt meg fogják kérdezni tőle. Egy pár percig nem is válaszolt, majd nagy levegőt vett és belevágott a mondandójába.

-Minden angyal varázslatokat tud, amit használ. Eddig én is úgynevezett harmadosztályú varázslatokat hajtottam végre. Minden angyalnak van egy kis angyala, vagyis egy másik énje, ami segít neki a komolyabb és bonyolultabb varázslatok elvégzésére. Ezek a varázslatok az úgynevezett első osztályú varázslatok. Minden angyal, aki a földön van, annak el van zárva az ereje, de ezt a másik énje fel tudja nyitni, de akkor nagy erő szabadul fel. Sajnos az én angyalom a bukásom óta nem jelent meg, mert alkalmatlannak talál arra, hogy segítsen, de remélem, hogy egyszer előjön.

-Honnan tudod, hogy most már nincs veled?– kérdezte Sesshoumaru

-Onnan, hogy akkor megérzem a jelenlétét.

Ezzel mindenkinek a kíváncsiságát kielégítette. Erre a napra még maradtak, mert Sango sebe lassabban gyógyult, mint azt várták. Még mindig szédelgett és nem érezte valami jól magát. Kagome nagyon aggódott miatta és minden szabad percét a barátnőjével töltött. Hisako is aggódott, de ő inkább Kagome miatt, mert amióta segít a többieknek, azóta nem alszik és eszik. Néha látta, ahogy teljesen elszédül a fáradtságtól. Estére, amikor mindenki vacsorázott Hisako odasétált Kagoméhoz és adott neki ennivalót. A lány nem fogadta el, mert azt állította, hogy nem éhes. Így Hisako megkért a Inuyashát, hogy etesse meg Kagomét. A félszellem örömmel teljesítette a kérést, mert már ő is aggódott szerelméért. A miko ott aludt Sango mellett, aki úgy nézett ki, hogy sokkal rosszabbul van, mit eddig. Az angyal odasétált az alvó Kagoméhoz, majd felkeltette Sangot.

-Bocsáss meg, de valami fontosat kell mondanom.

-Persze! Mond csak!

-Sango, te nagyon beteg vagy, már hónapok óta. Nem volt valami csatád az elmúlt pár hónapban?

-Igen volt! Egy csapat szellemet irtottam ki úgy 3 hónapja, de miért?

-Megsérültél?

-Igen! A karomat megkarmolta az egyik.

-Meggyógyult a sebed?

-Igen! Furcsálltam is, hogy pár nap alatt elmúlt a mély seb. De miért kérdezel ilyeneket? Én most azért vagyok ennyire gyenge, mert…

-Úgy gondolom, hogy akkor megmérgeztek, és azért gyengülsz folyamatosan. Holnap Kagoméval meggyógyítunk, de szerintem ez nem csak egy egyszerű mérgezés. Ehhez majd én kellek, de most pihenj, jó?

-Rendben! Mirokunak ne szóljál, csak holnap.

Hisako bólintott és lefeküdt. Másnap az angyal mindent elmesélt és a többiek belementek, hogy addig maradnak, amíg nem gyógyul meg Sango. Csak Sesshoumaru volt egy kicsit elégedetlen, mert már kezdte unni az itt tartózkodást. Kagome elküldte Hisakot gyógyfüveket szedni. Hisako odasétált a szellemhez és elhívta magával. Nem kellett sokáig győzködni Sesshoumarut, mert alig várta, hogy elmehessen valahová.

-Azt mond meg nekem, hogy miért nem mész akkor haza, ha nincs kedved maradni?

-Ez egy jó kérdés! Nem tudom, valamiért itt kell maradnom, de sajnos nem tudom, hogy miért. Hogy jöttél rá, hogy mi baja van Sangonak?

-Angyali megérzés! Mondhatok valamit?

-Ahogy gondolod!

-Úgy érzem, hogy nagyon megkedvelted ezt a kis társaságot, nem? Ezért nem akarsz még menni.

-Azt nem mondom, hogy imádom őket, de legalább nem támadok rájuk és elviselem a jelenlétüket. Soha nem voltam egy érzelgősfajta.

-Azt máris gondoltam, de nem is vagy gonosz szellem. Téged a történések furcsa játéka tett ilyenné. Szerintem belül igazán nagy szíved van.

Ekkor Hisako Sesshoumaru szívére tette a kezét. A szellem nagyon meglepődött ezen, mert hagyta magát. Tetszett neki a lány bátorsága és az ereje, de most valahogy úgy érezte, hogy ezek mind eltörpülnek a lány szépsége mellett. Hisako megfogta a szellem levágott karjának a csonkját és becsukta a szemét. Pár perc múlva fényesség támadt és a fényből lassan egy kéz formálódott ki. Amikor a fény elült, Sesshoumaru látta, hogy visszanőtt a levágott keze.

-Ezt miért csináltad?

-Azért, mert akinek melegség van a szívében, annak nem lehet fél karja.

Az angyal rámosolygott a szellemre és ment tovább a gyógyfüvekért. Délutánra értek vissza, de rengeteg növény volt náluk, így a többiek nem kérdezték, hogy hol voltak ennyi ideig. Kagome ez idő alatt alaposan megvizsgálta Sangot és mérgezés jeleit találta meg rajta. A gyógyfüvekből főzetet készített és megitatta Sangot, de semmit nem használt. Hisako tudta jól, hogy nem csak egy szimpla mérgezés ez.

-A mérgezés mellett valaki nagyon erős varázslatot mondott rá, ami a vérében van a sérülés miatt. Én meg tudnám menteni, de ahhoz nagyon sok energiára és nagyon bonyolult varázslatot kéne megcsinálnom. Ahogy a másik ének kéne.

-Akkor hívd gyorsan a másik énedet!- mondta Miroku, aki nagyon aggódott Sango miatt.

Az angyal leült Sango mellé és becsukta a szemét. A jobb kezé